Kik élveznek hosszabb távú védettséget a koronavírussal szemben? A kutatás szerint jó hír, ha valaki gyorsan felépült

A kurtatás szerint összefüggés lehet a felépülés gyorsasága és a védettség időtartama között.

GettyImages-1220983694
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az új típusú koronavírus megjelenése óta a kutatók folyamatosan dolgoznak azon, hogy minél jobban megismerhessük a kórokozót, az okozott betegség lefolyását, valamint a szervezet pontos reakcióját. Az immunitás kérdése kezdetektől rendkívül fontos tényező, ami az újrafertőződés, a nyájimmunitás és az oltóanyaggyártás témakörét is érinti.

Kutatók egy csoportja nemrégiben olyan eredményre jutott, ami azt sugallhatja, hogy azok, akik gyorsabban felgyógyultak a fertőzésből, tovább maradhatnak védettek a vírussal szemben.

Jót jelenthet a gyorsabb felépülés

A Cell szaklapban megjelent kutatásban 92 személyt vizsgáltak, akik idén március és június között estek át a Covid-19-fertőzésen. Az alanyok közül öten kerültek kórházba a betegség következtében, a többiek általában enyhe tüneteket tapasztaltak. A tudósok a tünetek elmúltával vérmintákat gyűjtöttek, ezt követően pedig havonta megismételték a vérvételt és a teszteket. Körülbelül 100 napig követték egyebek mellett a vírusspecifikus immunglobulin G (IgG) ellenanyag szintjét, és megállapították, hogy míg a legtöbb egyénnél lényegesen csökkent az antitest szintje, az alanyok egy csoportjánál a kezdetben hasonló antitestmennyiség ellenére stabil vagy növekvő ellenanyagszintet találtak. Ezek a személyek rövidebb idő alatt tudták maguk mögött a betegség tüneteit, átlagosan körülbelül tíz nap alatt gyógyultak fel, szemben azokkal, akiknél a betegség tovább, körülbelül 16 napig tartott.

GettyImages-1248685992
Fotó: zoranm / Getty Images Hungary

A kutatás megállapításai azt jelezhetik - vonja le a következtetést a Medical News Today -, hogy a hatékony immunválasz, ami a gyors felépülést eredményezhette, szerepet játszhat abban is, hogy mennyi ideig tart a védettség.

A folyamatok mélyebb megértése persze további vizsgálódásokat igényel, a tanulmány készítői pedig megjegyezték, hogy bár minél sokszínűbb mintára törekedtek, a jelentkezők többsége felnőtt fehér nő volt. A kutatás kiterjesztése a tünetmentes vagy épp súlyos esetekre további tanulságokkal szolgálhat.

A cikk az ajánló után folytatódik

A szakemberek felvetették annak a lehetőségét is, hogy a gyorsabban gyógyuló, majd később magasabb antitestszinttel rendelkező személyek között olyanok is lehetnek, akik korábban már átestek más típusú humán koronavírus-fertőzésen, és rendelkezhettek olyan immunsejtekkel, amelyek keresztreakcióba léphettek a SARS-CoV-2-vel.

Védettség fertőzöttség nélkül?

Közben a Science oldalán megjelent kutatás arról számol be, hogy bizonyos fokú immunitás a SARS-CoV-2-vel szemben olyanok körében is előfordulhat, akik még nem estek át az új típusú koronavírus-fertőzésen. A pandémia előtt levett vérminták némelyikében ugyanis olyan antitesteket találtak, amelyek reagáltak az új típusú koronavírusra. Ennek lehetséges okaként a többi, megfázásos tüneteket okozó humán koronavírussal való találkozást nevezték meg. Mivel a szervezet nem alakít ki hosszan tartó védettséget ezekkel szemben, egy ember az élete során többször is áteshet hasonló megbetegedésen.

GettyImages-142019450
Fotó: Jose Luis Pelaez Inc / Getty Images Hungary

Felvetették, hogy minél többször betegedhetett meg valaki a már ismert, gyakorinak számító koronavírusok okozta fertőzésekben, annál nagyobb lehet a valószínűsége, hogy keresztreaktív antitestekkel rendelkezik, tehát olyan ellenanyagokkal, amelyek a SARS-CoV-2-vel is reakcióba lépnek. Az eddigi vizsgálódások alapján úgy tűnik, hogy ez a gyermekek körében gyakoribb, és talán ez lehet az egyik oka annak, hogy esetükben összességében enyhébb a betegség lefolyása. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy mindez nem jelenti azt, hogy akik nemrégiben megfáztak, azok immunisak lennének a Covid-19-re, valamint megjegyzik, hogy sok még a felderítésre váró, ismeretlen tényező. 

Melyik vércsoportra veszélyesebb a koronavírus? A kutatók megvizsgálták, kire hogy hat

A vércsoport is hatással lehet a kutatók szerint a Covid-19 lefolyására.

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük