Így szabadulj meg örökre a túlsúlyodtól!

Fogyj testtípusod szerint!

Ha az alkatodnak megfelelő étkezéssel indítod be a zsírégetést, nem kell tartanod a jojótól.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A testtípusdiéta szerint a nők alkatuk alapján négy csoportba sorolhatóak, az elhízásuk mértékét pedig az határozza meg, hogy miként sikerül az étkezéssel stimulálni a zsírsejteken belüli kémiai folyamatokat.

Ha alkatodból adódóan hajlamos vagy a hízásra, és eleged van a leadott, majd visszaszedett kilókkal folytatott elkeseredett küzdelemből, szabadulj meg végleg a visszatérő súlyproblémáktól.

Ha típusodnak megfelelően étkezel, azzal beindítod a zsíranyagcseréhez szükséges kémiai folyamatokat, a pajzsmirigyed és a mellékveséd egészségesebben fog működni, és a jojóeffektus miatt sem kell többet aggódnod.

Melyik típusba tartozol?

Android típus

Ha csontozatod erős, a vállaid szélesek, végtagjaid pedig izmosak, ám csípőd kissé keskeny és jellemzően nem a nőies pontokon - a fenéken vagy a combon - rakódnak le a zsírpárnáid, akkor az android csoportba tartozol.

Az ebbe a csoportba tartozókra jellemző, hogy a túlsúlytól alma alakjuk lesz, vagyis a pluszkilók leginkább a csípő fölé rakódnak le.

Az android típusúaknál a fogyást elsősorban a friss gyümölcsök, a rostok és a fehérjék megfelelő arányú fogyasztása indíthatja be.

Mintanap az android típusnak

Reggeli: tetszés szerinti friss gyümölcs, lecitin, búzsacsíra és egy deciliter tej.
Ebéd: hal, túró, fejes saláta, répaféleségek, dinnye.
Vacsora: spagetti és friss gyümölcs.

Ginaecoid típus

Ha a ginaecoid típusba tartozol, alkatod körte formájú, a csípő és a comb felé gömbölyödik. Feneked ívelt és gömbölyű, de valószínűleg nem vagy elégedett a feszességével.

Az ebbe a típusba tartozóknak a dereka karcsú, ám medencéjük széles. Hízáskor a zsírpárnák elsőként a combon és a fenéken, majd az alhason rakódnak le, ám akármennyire nagymértékű is az elhízás, az alkar és az alsó lábszár viszonylag karcsú marad.

A ginaecoid típusba tartozók magas fehérje- és alacsony szénhidráttartalmú diétával fogyhatnak le.

Mintanap a ginaecoid típusnak

Reggeli: lágy tojás, egy szelet teljes kiőrlésű kenyér, paradicsom és egy deciliter frissen facsart narancslé.
Ebéd: töltött gombafejek, héjában sült burgonya és friss gyümölcs.
Vacsora: korlátlan mennyiségű zöldsaláta kukoricával és sárgarépával.

Lymphoid típus

Ha ebbe a csoportba tartozol, tested és végtagjaid vaskosak, alkatod szögletes. Ennek oka, hogy szervezeted hajlamos a víz visszatartására.

A típusba tartozók válla és mellkasa átlagos méretű, de hasuk kissé előre domborodik, a törzsük pedig a végtagjaikhoz hasonlóan szögletes. Ha a hízás megindul, a zsír az egész testen rakódik le.

A lymphoid típusba tartozók nagyon könnyen híznak, általában már gyermekkorukban is dundik.

A fogyást sok rosttal és zsírégető, emésztésserkentő ételekkel indíthatod be.

Mintanap a lymhoid típusnak

Reggeli: főtt zabpehely egy deciliter szójatejjel, egy csésze friss bogyós gyümölcs, lenmag, napraforgómag, mandula.
Ebéd: grillezett hús chilimártással, zöldborsó, sárgarépa, friss gyümölcs vagy két deciliter frissen facsart narancslé.
Vacsora: zöldségleves és két szelet pirítós almalekvárral.

Ismerd meg a túlsúly okát!

Thyroid típus

A típusba tartozók alakja alapvetően karcsú, csontozatuk törékeny, végtagjaik hosszúak, többnyire magasak. Ha ebbe a típusba tartozol, szerencsés alkat vagy, mert nem vagy hajlamos a hízásra, ám ha mégis felszedsz néhány kilót, a zsírpárnák először a hason, majd a combok felső részén jelentkeznek.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A thyroid típusúak fehérjegazdag és rostdús étrenddel könnyen leadhatják a túlsúlyukat.

Mintanap a thyroid típusnak

Reggeli: sovány túróval megkent kenyér, egy közepes alma.
Ebéd: grillezett csirke korlátlan mennyiségű zöldsalátával, kivi és eper tetszés szerinti mennyiségben.
Vacsora: két karalábé, héjában sült burgonya, citromöntetes zöldsaláta és friss bogyós gyümölcs.

Cikkünk az Illia Kiadó Nagy Fogyikönyve alapján készült.

OLVASD EL EZT IS!

szusi
  • diéta a tartós fogyásért
  • mintaétrend a tartós fogyásért

Lapos has koplalás és jojó nélkül

Ezt is szeretjük