
Hogyan jelzi a tested, ha eléred az ideális súlyod? 3 apró, de fontos jel
Ha nem veszed figyelembe, az egészségeddel játszol.


Az egészséges testsúly nem mindenkinek jelenti ugyanazt. A tévében, reklámokban látott női alak egyáltalán nem biztos, hogy a te tested számára ideális és egészséges.
Még az is lehetséges, hogy 10-15 évvel ezelőtt akkor volt minden rendben, ha néhány kilóval kevesebbet mutatott alattad a mérleg. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a korábbi testsúlyod most is jó lenne számodra. Elmondjuk, milyen jelei vannak annak, ha körülbelül sikerül megfelelő súlyt elérned.
Az ideális súly elérése
Az évek múlásával a test folyamatosan öregszik, ami az anyagcsere lassulásával jár. Ez megnehezíti a fogyást is. Éppen ezért általában nem jó célkitűzés, ha újra úgy akarsz kinézni, mint a középiskolában vagy az esküvődön, hiszen ezt az állapotot idővel jóval nehezebb fenntartani, egészen addig a pontig, míg radikális, koplalással járó diétára kerül sor.

Az egyes életkorok számára meghatározott ideális BMI is az életkor előrehaladtával fokozatosan növekszik. Egy kevés plusz súly ráadásul komoly betegségek esetén akár életmentő tartalékot is jelenthet. Az ilyen problémák kialakulására pedig a korral nő az esély.
A test - különösen a nők esetében - valamennyi zsírhoz makacsul ragaszkodik. Erre az egészség megőrzése miatt is szükség van. Ha a fogyásban eljutsz odáig, hogy már csak extraszigorú étrenddel, egy személyi edző segítségével végzett napi rendszerességű mozgással és étrend-kiegészítőkkel vagy képes további zsírt leadni, akkor ez már nem a tested számára egészséges arányok eléréséről szól, hanem csakis az elképzeléseidnek megfelelő álomalak kiépítéséről.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
Az ember számára nem egészségtelen, ha van egy kevés zsírtartaléka. Az ideális állapotot jól jelzi, ha nincsenek olyan egészségügyi problémáid, melyek a túlsúlyosok körében gyakoriak. Ha a vércukorszinted, a vérnyomásod, a koleszterinszinted és az ízületeid is rendben vannak, akkor az máris egy jó jel. Hasonlóképpen az ideális súly elérésére utal, ha fizikálisan jól érzed magad, van energiád, és az edzéseket is jobban bírod, mint korábban. Az állandó kimerültség azonban nemcsak a feleslegtől terhelt test, de az alultápláltság és a vitaminhiány jele is lehet.
Ha az erősítő edzés rendszeres része volt a fogyókúrádnak, akkor lehetséges, hogy a tükörben már azt látod, amit szeretnél, a mérleg mégis egy kicsit mást mutat. Ilyenkor fontos, hogy figyelembe vedd, hogy az izom nehezebb, mint a zsír, így hiába látsz elsőre nagynak tűnő számokat, mégis lehet, hogy gyakorlatilag megfelelő a testsúlyod. Innen a további fogyókúra már csak a kemény munkával felépített izmok elvesztéséhez vezet, ha tovább folytatod. Ha a testzsírszázalékod a 40-es éveidben 28%, 50 felett 31%, 60 után 33% alatt van, akkor már az egészséges határokon belül mozogsz.
Ha nem tudod eldönteni, hogy a testsúlyod egészséges-e, érdemes kikérned a háziorvosod véleményét, aki a személyes tényezőket is figyelembe véve tud segíteni.
Miért nem indul be a fogyás?
Hiába diétázol, mégsem fogysz? Nemcsak azért fordulhat ez elő, mert elérted az ideális súlyodat. Több okot is mutatunk, ami miatt stagnálhat a testsúly.
OLVASD EL EZT IS!

- betegség
- következmény
A hasi háj veszélyei: 5 nagyon súlyos betegség, amire durván nő a kockázat

- fogyás
- zsírégetés