Nem kövér vagy, hanem boldog: ezért jönnek fel a kilók a kutatások szerint egy jó kapcsolatban

Egy kiegyensúlyozott kapcsolat tényleg befolyásolja a súlyod, és nem úgy, ahogy szeretnéd.

pár kapcsolat romantikus (1)
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Jó kifogásnak hangzik, pedig bizonyítást is nyert a kijelentés, miszerint egy jó párkapcsolatban hízik az ember. A boldog párokra jellemző, hogy az együtt töltött idővel arányosan felkúsznak a plusz kilók is.

Egy amerikai egyetemen nyolcezer résztvevő bevonásával készítették el a felmérést, melyből meglepő eredmények derültek ki.

Résztvevők és eredmények

A kutatásban részt vettek nők és férfiak is. A házas hölgyek a házasság első öt-hat évében 10 kilogrammal lettek súlyosabbak, míg azok, akik kapcsolatban éltek, de nem hivatalosan, szintén majdnem ugyanennyivel. A szingli, de ismerkedő nők ehhez képest kevesebb mint 6 kilót szedtek fel átlagosan. 

csoki-pár

A férfiak esetében szintén megfigyelhető volt a hízás a szingliségtől a harmonikus párkapcsolatig vezető úton. Azok a pasik, akik két évnél hosszabb ideje éltek partnerükkel, kétszer nagyobb eséllyel szedtek fel több mint 10 kilogrammot, mint azok, akik agglegényként tengették mindennapjaikat.

Ezen eredmények láttán nem lehet elsiklani a tény felett, hogy egy kapcsolat, ami örömöt okoz, plusz zsírpárnákkal is jár. A megállapítás viszont, hogy egy felhőtlen románc ezáltal egészségtelenné tesz, mégsem állja meg a helyét: az alkoholfogyasztás és a dohányzás mértéke meredeken csökkent. 

Biztos a boldogság hizlal? 

Jogosan merül fel a kérdés, hogy nem boldogtalanságról árulkodik-e, ha valaki egyre csak hízik és hízik egy kapcsolat során, és az étel jelenti számára a beteljesülést, ha már azt partnerétől nem kapja meg. 

A kutatók erre is rácáfoltak: a részt vevő párok stressz-szintjét és érzelmi egészségét mérve kiderült, hogy az egyedülállók sokkal feszültebbek és labilisabbak, mint a párban élők. A gondtalan kapcsolat magában hordozza, hogy a tagoknak nem kell tovább megfelelni az ellenkező nemnek, hiszen megtalálták a másik felüket, míg a hajadonok vagy a boldogtalan kapcsolatban élők a tökéletes külső által egy kiskaput hagynak, hogy meghódítsanak egy új partnert, a magas stressz-fokozat pedig szintén a karcsú alak megtartásának kedvez, hiszen a görcsös lelkiállapotban az étvágy sem az igazi.

pár kapcsolat romantikus (2)

Fertőző hízás

Egy régóta együtt élő, elégedett párnak általában nemcsak női, de férfi tagja is előbb-utóbb plusz kilók boldog birtokosa lesz. Számszerűen, a kutatók azt állapították meg, hogy az egyik fél elhízása esetén a másik 37%-kal valószínűbb, hogy követni fogja párja tendenciáját. Ez arra vezethető vissza, hogy az idilli kapcsolatokban sok időt töltenek együtt, és alkalmazkodnak egymáshoz, az étkezési szokásokat is beleértve. 

A kivétel erősíti a szabályt

Természetesen nincs kőbe vésve, hogy boldogan hízni kell. Attól még lehetsz fülig szerelmes, hogy nem szedsz fel túlsúlyt, és párod őszintén rajong érted akkor is, ha lejár edzeni. A motiváció fenntartása nagyon fontos, hiszen, ha mindkét fél az egészségmegőrző életmódra sarkallja a másikat, akkor az egymáshoz való alkalmazkodás következménye nem az egyre növekvő pocak, hanem egy fitt pár képe lesz. 

Képek: Getty Images Hungary, Pixabay.

Hizlaló táplálékok

A közösen megtervezett, egészséges étrend az első lépés egy energikus és egészséges kapcsolat felé. Ezek az ételek hizlalják a zsírraktárakat, stoppolják az anyagcserét, és azt hiszed, egészségesek: messzire érdemes elkerülni őket.

Hizlalják a zsírraktárakat, stoppolják az anyagcserét, és azt hiszed, egészségesek: messzire érdemes elkerülni őket

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük