Leleplezzük a kínos betegséget!

A hasmenés típusai és okai

A hasmenésnek rengeteg fajtája van, melyeket ha ismered, sikeresen és egyszerűen kezelheted a kínos bajt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Legkevesebb 2,5 millió ember halt meg hasmenés következtében a világon még pár évvel ezelőtt is. Ehhez képest lényegesen kevesebben szenderültek öröklétre olyan betegségekben, mint az AIDS − 1,5 millió − vagy a malária − 2,1 millió −, amelyek inkább a figyelem középpontjában állnak.

Tehát a hasmenés, ha nem kezelik időben és megfelelően, akár halálos kimenetelű is lehet!

A WHO jelentése szerint az évente előforduló hasmenéses betegségek körülbelül kétharmadát ambulánsan diagnosztizálják és kezelik, a maradék egyharmad otthon kúrálja magát.

Mi az a hasmenés?

Hasmenésről − diarrhoiáról − akkor beszélhetünk, ha a napi széklettérfogat több mint kétszeresére nő, súlya meghaladja a 300 grammot, és folyadéktartalma is jelentősen megnövekszik, egészen a vizes hasmenésig.

Márpedig ez a szervezet számára folyadék- és ásványianyag-vesztést jelent. A folyadék- és elektrolitvesztés különösen a csecsemők és kisgyermekek esetében válhat gyorsan veszélyessé. Hatására a vér besűrűsödik, és a keringés összeomolhat. A hasmenés gyakori kísérője a hányinger, a hányás és a bélgörcsök.

Szerencsére a legtöbb érintett esetében a hasmenés akut, ártalmatlan, önszabályzó, vagyis három nap után elmúlik. A krónikus hasmenést azonban komolyan kell venni! Ilyenkor a bélnyálkahártya olyannyira begyullad, hogy már nem tudja ellátni feladatát, akadályozza a tápanyag felszívódását. Ilyen esetben a bélnyálkahártya áteresztővé válik, és a gyulladt bélből a méreganyagok akadálytalanul bekerülnek a szervezetbe. A gyulladások és a mérgek következtében az érintetteknek erős fájdalmaik is vannak.

Okok és következmények

Ozmotikus hasmenés

  • Oka: rosszul vagy egyáltalán nem felszívódó, vízben oldható, ozmotikusan aktív anyagok jelenléte a bélben. Ennek következtében folyadékdömping keletkezik a belekben, és a bélbolyhok már nem tudják felszívni a vizet.
  • Következménye: hirtelen kiszáradás.

Felszívódási zavar okozta hasmenés

  • Oka: az elektrolitok és a víz felszívódása és kiválasztása közötti aránytalanság a vékony- és vastagbélben − ekkor értelemszerűen a kiválasztás van túlsúlyban. A makroszkopikusan felismerhető vizes széklet és súlyvesztés tipikusan erre a hasmenésre jellemző. Ilyenkor két hasmenéses székletürítés között hosszabb idő telik el.
  • Következménye: fokozott legyengülés, vérszegénység, fogyás.

Kiválasztási zavar okozta hasmenés

  • Oka: a bélnyálkahártya akut, illetve krónikus gyulladása. Ez nagyobb mennyiségű nyálkát eredményez a bélben. A gyulladás miatt a víz és az elektrolitok felszívódása csökken.
  • Következménye: hasi görcsökkel járó, nyálkás, vizes széklet, erőtlenség, hiánytünetek.

Mozgászavar okozta hasmenés

Intenzív bélmozgás

  • Következménye: az ételpép rövidebb ideig érintkezik a bélnyálkahártyával, ezáltal csökken a felszívódás teljesítménye.

A belek csökkent mozgása

  • Következménye: az ételpép a bélben hosszabb ideig marad, ezért ez bakteriális túltengéshez vezet − az erjedés és rothadás miatt erős puffadással jár a formátlan széklet.

Akut vagy krónikus?

Klinikailag a fent említett okoktól függetlenül a hasmenés két fajtáját különböztetjük meg: az akut és a krónikus hasmenést.

Az akut hasmenés diagnózisa magában foglal sok fertőzéses betegséget is. Különös jelentőségűek itt a gyenge immunrendszerű pácienseknél fellépő, egyébként nem kórokozó által kiváltott fertőzéses megbetegedések. Nemritkán az antibiotikumok is kiváltanak álhártyás vastagbélgyulladást, aminek hasmenés lesz a következménye. A fertőzések vagy antibiotikum-szedést követően jelentkező hasmenés oka a bélbaktérium-flóra zavara.

Fontos!
Alapvetően érvényes: amennyiben a hasmenés két napnál tovább tart, lázzal és véres széklettel jár, feltétlenül szükség van laboratóriumi székletvizsgálatra!

Krónikus hasmenés esetén a panaszok három napnál tovább tartanak. Okai nagyon különbözőek lehetnek. A klinikai panaszok a pácienseknél nem lokalizálhatóak, a hasfal puha és benyomható, rendszerint nem tapasztalható izomvédekezés és nyomási fájdalom.

Jó tudni!
A hasmenés elsődlegesen a szervezet tisztulási folyamata. Rendszerint önmagának szab határt. Ezért csak három napnál hosszabb ideig tartó, lázzal és fájdalommal járó hasmenést kell kezelni.

Kezelés

Akut hasmenés

Kezelési javaslatok: az okok megszüntetése, kímélő étrend, fizikális terápia, gyógyszerek, háziszerek.

A könnyebb lefolyású, akut hasmenésre a következő kezelés javasolt: első nap koplalás, a második naptól kímélő ételek − kétszersült, nyákleves −, a harmadik-negyedik napon az érintett már ehet mindent, amit megkíván, de kerülnie kell a felfúvódást okozó és citrustartalmú ételeket, italokat. Bőségesen kell folyadékot fogyasztani, 24 óra alatt 4-5 litert!

Tipp: gyógyteába cseppentett borsmenta-, teafa- vagy levendulaolaj hatása görcsoldó, szélhajtó, epehajtó, antibakteriális, váladékoldó, hűsítő.

Krónikus hasmenés

Kezelési javaslatok: okok megszüntetése, kímélő étrend, sok folyadék, gyógyszerek, fizikális terápia.

Gyógyszeres kezelés: hasmenés elleni por, illetve emésztésjavító, gyulladáscsökkentő kapszula felnőttek, gyerekek és csecsemők számára. Hatása: a széklet gyorsan normalizálódik, megköti, illetve semlegesíti a toxint, segíti a víz- és elektrolitfelszívódást, regenerálja a bélflórát.

Ha szeretnél még többet olvasni a hasmenés kezeléséről, és érdekelnek egyéb egészségmegőrzésről és táplálkozásról szóló cikkek is, akkor mindenképpen látogass el az InforMed oldalára.

OLVASD EL EZT IS!

csipkes felso  nagy
  • gyógynövény
  • tünetek és betegségek

Hasi görcsök, puffadás, székrekedés

Ezt is szeretjük