Filléres gyógymód mindenkinek

Fogyasztó, gyógyító színek

A lila beválhat narancsbőr ellen. A kék pedig remek ellenszere a magas vérnyomásnak.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Színes gyógyulás

A színek gyógyhatását már az ősi Egyiptomban is használták. Régészeti leletek ezrei tanúskodnak arról, hogy az egyiptomiak pazarul díszített templomaikban gyógyító termeket is építettek. Ezekbe a termekbe olyan különleges technikával csalogatták be a fényt, hogy az színspektrumokra bomlott. A betegnek egész egyszerűen csak végig kellett sétálnia ezen a termen, hogy megállapítsák, betegségére melyik szín való, majd azzal a színnel kezdték el kezelni.

Az ajurvédikus gyógyítás során - mely a hagyományos indiai gyógymód - mind a mai napig használnak ásványokat és drágaköveket, méghozzá színük hatása miatt. Persze a bennük lakozó szín nem mindig látszik szabad szemmel, ahhoz, hogy tudjuk, melyik kő milyen színnel rendelkezik, prizmán keresztül kell őket megvizsgálni. Így például az ónix az ultraviola megfelelője, a macskaszem az infravörösé, a rubint a vörösé, az igazgyöngy a sárgáé.

A napfénnyel való kezelés módszere a modern orvostudománynak 1851-ben vált szerves részévé, amikor is Jakob Lorber A napfény gyógyító ereje című kötetét megjelentette. Mára rengeteg betegséget gyógyítanak színekkel, fénnyel, illetve színes fényekkel.

A színek gyógyhatásai

Vörös

A vörös szín az elektromágneses spektrumban az infravörös mellett helyezkedik el, ezért a melegséggel párosítjuk. Hatása izgató és stimuláló, élénkíti a hangulatot, és növeli az étvágyat. A vörös fény hatására gyorsabban ver a szív, és intenzívebbé válik a vérkeringés.
Hatásos:

  • vastagbélgyulladás
  • krónikus megfázás
  • ízületi gyulladások
  • depresszió
  • és vérszegénység kezelésére.

Narancssárga

A narancssárga a vörös mellett helyezkedik el a színspektrumon. Meleg szín, de hiányzik belőle a vörösből áramló hő. Ehhez a színhez is kapcsolódik a szexualitás és a termékenység. A narancs az öröm színe, és elég erővel rendelkezik ahhoz, hogy mozgásra és szabadságra ösztönözzön:

  • emésztési zavarokra hat
  • depresszió ellen javallott
  • erősíti az immunrendszert
  • kedvezően befolyásolja a lép, vese, epe és az ivarmirigyek működését.

Sárga

A sárga a nap színe, napjellegű természete miatt meleget és jó kedvet sugároz, élénkíti az idegrendszert, és serkenti az agyi és mentális funkciókat:

  • irányítja az emésztési folyamatokat
  • erősíti a gyomrot, de túlzott alkalmazása hányingert okozhat
  • a májra, az idegrendszerre és a bőrre is kedvezően hat.

Zöld

A zöld a spektrum közepén található, és talán ebből fakadóan is a harmónia és a megnyugvás hozható kapcsolatba vele. A természetben a zöld az élet színe, ezért teltségérzetet ad, és élénkíti az idegeket.
Alkalmazzák:

  • szívbetegségek
  • megfázások
  • fejfájás
  • szembetegségek
  • fekélyek
  • érrendszeri megbetegedések esetén.

Szemnyugtató hatása valószínűleg azért ilyen erős, mert a szem szinte teljesen pontosan a retinára fókuszálja a zöld fényt.

Kék

A kék a spektrum hideg végénél található. Érzelmileg általában a szomorúsággal párosítják - innen ered például az „I feel blue” angol kifejezés is, mely annyit tesz: szomorú vagyok. Mindazonáltal a kék a béke és nyugalom érzetét is kelti, valamint megnyújtja a teret. Nagyító hatása miatt remekül alkalmazható asztma kezelésére.
Ezen kívül:

  • hűtő hatása miatt égési sérülések, csípések esetén beválik
  • jó a magas vérnyomásra
  • illetve leviszi a magas lázat is.

A sötétkék inkább nyugtató, altató hatású, jótékony hatással van az érzékszervekre - szem, fül, orr -, valamint gyomortisztításra is javallott.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Lila

A spektrum színei között a lila a legrövidebb, ugyanakkor viszont a lilának van a legnagyobb energiája. Mind fizikai, mind pedig spirituális megerősödéshez vezet:


  • rosszindulatú daganatok kezelésére
  • fejfájás enyhítésére
  • nyirokkeringési és hormonális problémákra is alkalmazható.

Mire hatnak még?

A gyógyuláson kívül persze még rengeteg mindenre vannak befolyással a minket körülvevő színek - többek között akár a testsúlyra is. Vajon miért híznak sokan télen? Miért késztet a hőmérséklet csökkenése az evésre? Hát bizony az év szomorúbb évszakában nem a Celsius fokok váltják ki a nassolás iránti vágyat, hanem a színek és a fény hiánya.

A tobozmirigy termeli a melatonin nevű hormont. Amint a nap lenyugszik, a tobozmirigy futószalagon kezdi termelni a vérben ezt a hormont, mely kedélybetegséget, letargiát, depressziót és szénhidrát iránti fokozott vágyat okoz. Nyáron több a napfény, több a környezetünkben a szín, így a melatoninmennyiség is csökken.

OLVASD EL EZT IS!

no tanul
  • tanulás
  • táplálkozás

Ezeket edd vizsgaidőszakban!

Ezt is szeretjük