Hogyan tehető elviselhetőbbé a gyász? Pszichológus beszélt a fájdalom enyhítéséről

A gyászolás folyamatát lehet enyhíteni, pszichológus beszélt arról, hogyan tegyük könnyebbé.

Gyász feldolgozása

Az sajnos nem vitatható tényező, hogy mindannyian félünk a haláltól, és életünk során előbb vagy utóbb elkerülhetetlenül foglalkoznunk kell vele. Manapság azonban az elmúlásról és az ezzel járó lelki, szervezési és anyagi terhekről való beszélgetés is szinte tabunak számít, holott ez nem kéne, hogy így legyen.

Halottak napja kapcsán a Generali Biztosító felkérte Révész Renáta Liliána pszichológust, gyásztanácsadót, hogy tanácsaival segítsen a gyász okozta lelki fájdalom enyhítésében. 

A gyász időtartama - van-e „norma”?

- Általában a halálesetet követő első napokban, hetekben tagadással reagálunk a gyászra, nem kezdjük el a feldolgozást - kezdi kifejtését a szakember.

– A gyászidőszakot hónapokban mérjük, de ismert a gyászév fogalma is, ami azonban nem azt jelenti, hogy egy évig ugyanolyan intenzitással éljük meg. Az intenzív, erős lelki fájdalommal járó időszaknak egy éven belül le kell zárulnia, az év végére el kell jutnunk az életünk újratervezéséhez. Elhúzódó gyászról akkor beszélünk, ha az intenzív időszak túlzottan folyamatos marad, ilyenkor szakember segítségével célszerű segíteni a feldolgozást. A gyászmunka lényege, hogy az intenzív gyászidőszak tüneteit csökkentsük. Például tudatosan törekszünk arra, hogy újra örülni tudjunk dolgoknak, amelyek többek között az elhunyt szerettünkkel kapcsolatos szép emlékek is lehetnek - magyarázza a terapeuta.

A gyász fájdalmának enyhítése

- A gyász krízishelyzet, a krízishelyzetek stresszel járnak. Kulcsfontosságúak ezért az általános stresszcsökkentő módszerek, elsők között a testmozgás, illetve a hobbi, az örömszerző tevékenységek. Az öröm ugyanis az élethez való kötődésünket teremti meg újra - emeli ki Révész Renáta Liliána. - Nem kell bűntudatot éreznünk az örömünk miatt. Vannak, akik már a haláleset másnapjától, a gyász mellett is képesek nevetni és örömöt érezni. Ebben semmi helytelen nincs, sőt segíti a feldolgozást. 

GettyImages-952119752
Fotó: SolStock / Getty Images Hungary

- Fiktív levélben vagy naplóban kiírni magunkból a gondolatainkat mindig jó döntés. Családtagjainkkal, barátainkkal átbeszélni a gyászunkat viszont már összetettebb kérdés, ők ugyanis nem minden esetben állhatnak készen erre. A traumatizált gyászoló, bizony, maga is traumatizálhatja környezetét - sajnos meg kell értenünk, hogy a gyászunk okán sem várhatunk el mindent azoktól, akik nem a terapeutáink. A fájdalmas pillanatok túl gyakori újramesélése emellett a gyászolóban is mélyíti a traumát, és hátráltathatja a gyógyulást. Ha már jó ideje nem változik, amit elhunyt szerettünkről felidézünk, az a megrekedés jele lehet. Ilyenkor is fontos  terapeuta felkeresése, aki éppen azért jelent segítséget, mert őt nem terheli a gyászunk, ráadásul kézzelfogható segítséget tud nyújtani - hangsúlyozza a gyásztanácsadó.

Eltávolodás

- Sajnos gyakori, hogy a gyászoló az intenzív gyászidőszak letelte után is kivonja magát a társas érintkezések, családi események alól. Sokszor hallok olyasmit, hogy "elveszítettük idén egy családtagunkat, így mi most nem karácsonyozunk". Pedig a családot vagy barátságot összetartó közös eseményeket tudatosan meg kell tartani a gyász időszakában is, persze lehet áthangolva - folytatta Révész Renáta Liliána.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

- A gyász az alkalmazkodás feladatát hozza el nekünk: bármilyen nehéz is, nem szabad kivonnunk magunkat a szociális események alól. Klienseim, akik erőt vesznek magukon, és meglépik ezeket, később mindig arról számolnak be, hogy ez rengeteget segített nekik a lelki gyógyulásban. Nem csoda, hiszen a családi és baráti kapcsolatok is az élethez való újrakapcsolódást jelentik - fejezte be gondolatmenetét a pszichológus.

Helytelen mondatok

- Az olyan elcsépelt mondatok, mint hogy „ő már egy jobb helyen van”, „próbáld meg elengedni”, vagy „ne gondolj most rá”, nem javasoltak; nem tudjuk, mit okozunk velük - figyelmeztet a szakember.

GettyImages-539245601
Fotó: laflor / Getty Images Hungary

- Mi, akik nem gyászolunk, ne a halál, hanem az élet oldaláról közelítsünk, és ne elsősorban az járjon a fejünkben, hogy mit mondjunk, hanem az, hogy mit tehetünk. Ajánljuk fel a gyászolónak, hogy elvisszük a gyermekeit moziba, vagy vigyünk neki a főztünkből. Ha még közvetlenül a haláleset után vagyunk, bekapcsolódhatunk a búcsúztatás szervezésébe is. A valódi segítség a gyakorlati segítség - zárja mondandóit a szakpszichológus.

Ilyen az élet özvegyen, 2 gyerekkel: szívszorító képeken a valóság

Gary Andrews, a Disney illusztrátora 54. születésnapján kezdett naplóírásba, ám sajnos nem azért, mert éppen új hobbit keresett. Felesége elvesztését próbálta ily módon feldolgozni. 

Ilyen az élet özvegyen, 2 gyerekkel: szívszorító képeken a valóság

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük