A 4 éves kislány összetört édesapja halála után: egy mentett kutya segített feldolgozni a gyászt

Édesanyja elmondása szerint már semmi nem segített, amikor az új, négylábú családtag mindent megváltoztatott.

Kutya és kislány kapcsolata

Emily Taphouse, a kétgyermekes anyuka teljesen összeomlott, amikor megtudta, hogy férjét elütötte egy autó, és szinte azonnal meghalt. Bármennyire is hatalmas fájdalmat érzett, tudta, muszáj összeszednie magát, mert lányaival is közölnie kell a tragikus hírt.

Az akkor kétéves June és a négyéves Hazel borzasztóan rosszul fogadták a történteket, nagyon megviselte őket édesapjuk halála. Mindketten nehezen dolgozták fel a veszteséget, ráadásul az idősebb kislány teljesen magába fordult.

Így segített a mentett kutya a kislányon

Nagyobbik gyermekét, Hazelt annyira megviselte a tragédia, hogy édesanyjának már fogalma sem volt arról, mivel segíthetne gyermekének. Úgy döntött, tiszta lappal szeretné folytatni az életét, hátha a kicsiknek is könnyebb lesz úgy, ezért eladták a házukat, és új otthonba költöztek. Az új lakáshoz pedig egy új taggal is bővítette a családot, méghozzá egy mentett bulldoggal, Fernnel, aki olyan csodálatos hatással volt kislányaira, amilyenre gondolni sem mert. 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük