6 dolog, amitől kihullhatnak a fogak: sajnos a stressznek is van ilyen hatása
A stressz, a rossz szájhigiénia, de más okok, sajnos akár daganat is vezethet fogvesztéshez.
Kihullott fogakkal álmodni sokak számára jelent komoly félelmet, amellett ugyanis, hogy az álmoskönyvek szerint betegséget és halált is jelenthet, maga az érzés és a látvány is ijesztő. Nem véletlenül tartanak annyian attól, hogy a valóságban is átélik, nem beszélve arról, hogy egy fog elvesztése nemcsak a mindennapokat nehezíti meg, de a pénztárcát is megterheli, pótlása ugyanis sokszor hosszadalmas és költséges feladat.
Érdemes ezért kincsként tekinteni minden egyes fogra, és óvni, ahogy csak lehet, ennek részeként pedig rendszeresen látogatni a fogorvost, valamint tisztában lenni az okokkal, melyek fogvesztéshez vezethetnek.
A stressz is kiválthat foghullást?
Idén nyáron sokakban keltett riadalmat a Demi Moore által posztolt fotó, melyen kiesett foggal látható, illetve mely alatt arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy a stressz okozta a problémáját. Bár valószínűleg más okok is közrejátszottak, pontosabban a stressz csak közvetve vezetett foghulláshoz, a fogorvosok szerint valóban lehet ilyen hatása annak is.
A stressz, különösen, ha hosszabb távon is fennáll, könnyen okozhat például éjszakai fogcsikorgatást és állkapocsszorítást, minek hatására a fogak állandó terhelésnek lesznek kitéve, ami miatt elgyengülhetnek és kilazulhatnak. Az állandó stressz emellett más szempontból is veszélyes lehet a fogakra, hajlamosíthat ugyanis a fogíny-, illetve fogágygyulladásra - az immunrendszert gyengítése által is -, ami idővel szintén fogvesztéshez vezethet.
Milyen okai lehetnek még a fogvesztésnek?
A fogak kilazulásának oka lehet még baleset vagy sérülés, előrehaladott fogszuvasodás, egyenetlen vagy megnövekedett terhelés rágás közben, leggyakrabban azonban fogágybetegség áll a hátterében.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az ínygyulladás idővel, kezeletlenül könnyen fogágygyulladáshoz vezethet, az íny és a fog között ugyanis ínytasak alakulhat ki, egy baktériumgóc, mely megtámadhatja a fogat tartó szövetet, csontállományt is, minek hatására a fog kilazulhat és kieshet. Ha pedig egy fog már kiesett, és nem kerül a helyére pótlás, a mellette lévők is elveszíthetik stabilitásukat.
A fogínygyulladást ennek megelőzéseként mielőbb kezelni kell - a fogköveket is rendszeresen el kell távolíttatni -, már csak azért is, mert az itt megtelepedő baktériumok a vérkeringésbe kerülve akár szív- és érrendszeri problémákat is okozhatnak.
Képeken az ínysorvadás fázisai: nézd meg a fotót, és ha ezt látod, menj orvoshoz!
Nézegess képeket!
ElolvasomHa olyan hajlamosító tényezőkkel is számolni kell, mint a cukorbetegség, a családi hajlam, az alkoholfogyasztás és a dohányzás, az egészségtelen táplálkozás, valamint a hormonális változások jelenléte, még fontosabb a rendszeres fogorvosi kontroll.
A fogak kilazulását mindemellett sajnos daganatok is okozhatják - legyen szó cisztáról vagy rosszindulatú típusokról -, melyek az állkapocsban, a csontállományban is jelen lehetnek. Mindez azonban röntgennel időben kimutatható, sőt, röntgenen a fogak kilazulása már azelőtt is látszik, hogy fizikális vizsgálattal igazolható lenne.
OLVASD EL EZT IS!
- pajzsmirigy
- tünetek és betegségek