Ezek a visszatérő felfázás leggyakoribb okai
A Dr. Rose Magánkórház urológusát és nőgyógyászát kérdeztük a hólyaghurut okairól.
Az őszi-téli időszakban gyakori női betegség a felfázás, más néven hólyaghurut. Azért érinti elsősorban a szebbik nemet, mert a nők húgycsöve rövidebb, mint a férfiaké, így könnyebben jutnak fel rajta a gyulladást okozó baktériumok.
A kiújuló felfázás okairól a Dr. Rose Magánkórház szakembereit, dr. Rosta Gábor urológust és dr. Illanitz Elemér a szülészeti és nőgyógyászati osztályvezetőt kérdeztük.
Hideg és baktériumok is okozhatják a felfázást
Dr. Rosta Gábor elmondása alapján kétféle felfázás létezik. Az egyik, az elnevezésnek megfelelően, valóban a hideg miatt van. Ebben az esetben jellemzően vizelési tünetek jelentkeznek, azaz gyakoribb inger, illetve a vizelés végén kisebb, ritkán erősebb fájdalom érezhető.
Általában egyik pillanatról a másikra alakul ki, és ugyanúgy el is múlik. Ez a fajta felfázás nem nőgyógyászati betegség, ilyenkor a szokásos nőgyógyászati tünetek - folyás, viszketés, váladék - nem jelentkeznek, az alhasi fájdalom egyértelműen a vizeléshez köthető.
Ha a tünetek néhány napig eltartanak, akkor már bakteriális gyulladásról beszélhetünk. A hólyag és a kismedencei terület, azaz a húgyúti és a nőgyógyászati szervek nagyon közel vannak egymáshoz - ez az egyik oka annak, hogy a nők egy része a nőgyógyászt keresi fel, amikor felfázik. A másik ok pedig az, hogy a tünetek megjelenése sokszor összeköthető a szexuális együttléttel, úgy tűnhet, mintha annak során fertőződött volna meg valaki.
A velünk élő baktériumok felelnek a hólyaghurutért
Dr. Illanitz Elemér szerint fontos leszögezni, hogy a baktérium nem kívülről támad. A velünk együtt élő baktérium kerül rossz helyre, és ha a szaporodáshoz ideális körülményeket talál, bizonyos csíraszám fölött heveny gyulladásos reakciót vált ki. Normális körülmények között a hüvelyflóra játszva elbánik ezekkel a baktériumokkal. A fertőzés akkor jön létre, ha a baktériumflóra nem működik megfelelően, például antibiotikum-szedés, túlzott intim higiénia, a hüvelyflóra hiánya miatt, vagy ha valamilyen más oknál fogva a baktérium táptalajt talál magának a vizeletben - például cukorbetegség esetén.
Árthat a túlzott intim higiénia
A külső nemi szervek és a hüvelybemenet környékének savas pH-ja fontos védelmi zóna, melynek működését befolyásolhatják a mosószerek, szappanok, tusfürdők. Épp ezért ajánlottak az intim mosakodószerek, ám az intim zuhany használata veszélyes lehet. Az irrigátor mikrobiológiai és mechanikus károsodást is okozhat, ugyanakkor ritka megbetegedések gyógyításában lehet szerepe.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A szexuális életet sem vezérelheti a higiénia, sokkal inkább a vágy, a libidó, a kémia, a szerelem. Sterilen nem lehet szerelmeskedni, mert már az előkészületek is a betegségtől, fertőzéstől való félelmet gerjesztik az emberben. Szeretkezés után pedig lehet, hogy kiábrándító, ha a partner rohan a fürdőszobába. Az eltúlzott higiénés rendszabályokkal sokat lehet ártani, inkább fejben érdemes rendet tenni az urológus szakértő álláspontja szerint.
Betegségek A-tól Z-ig
Ha valamilyen más bakteriális eredetű vagy nőket érintő betegségre vagy kíváncsi, kattints az alábbi dobozra!
Veszélyes lehet a tanga
Fel kell viszont hívni a figyelmet a tangabugyi veszélyes hatásaira. Elhelyezkedése miatt székletszennyeződést vezethet a hüvely és a húgycsőnyílás környékére. Épp ezért WC-használat után intim törlőkendő vagy zuhanyozás ajánlott.
Ezért újul ki a felfázás
Amennyiben a tünetek csökkenése miatt nem fordulsz orvoshoz, a baktérium tartósan megtelepedhet a hólyagban, és visszatérő hólyaggyulladásokat hozhat létre, ami akár súlyosbodhat is. A már jelenlevő baktérium minden olyan hatásra, amely alhasi vérbőséget okoz, szaporodni kezd, így gyorsan kialakuló, kínos panaszok lépnek fel. A hideghatás, a forró fürdő, az intim együttlét, a hastánc, a nagyon csípős fűszeres ételek - a vizeletben kiválasztódva - fellobbanthatják a hólyaggyulladást - fejti ki a szülész-nőgyógyász.
Felfázás esetén fokozottan ügyelj arra, hogy eleget igyál, főként ásványvizet és gyógyteákat. Az enyhébb felfázást kezelheted gyógynövényteával is. Gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatású a kamilla, a cickafark és a medveszőlő forrázata, de a tőzegáfonya és a csalán is hasznos lehet. Ha viszont nem múlnak el a tünetek, okvetlenül fordulj szakorvoshoz. Alapszabály, hogy csakis a mielőbbi szakorvosi kezelés vezethet tartós és gyors gyógyuláshoz. Ha elhanyagolod a problémát, szövődményként akár egy- két napon belül vesemedence-gyulladás alakulhat ki, vagy újra és újra szemben találhatod magad a problémával.
Így előzd meg a hólyaghurutot!
Dr. Illanitz Elemér véleménye, hogy a hólyaghurut sajnos nem előzhető meg. Szerinte kétféle nő létezik, akinek volt és akinek lesz, persze nem mindegy, milyen gyakran és milyen súlyos formában támad a betegség. Amennyiben rétegesen öltözködsz, kerülöd az extrém hideget, valamint betartod a higiéniás szabályokat, javíthatod az esélyeidet a kórokozókkal szemben.
A bőséges folyadékfogyasztás egyébként is ajánlott, ilyenkor azonban csökkenti a kórokozó baktériumok szaporodásának valószínűségét is. Lábtól egészen a vesetájékig lehetőleg olyan ruhadarabokat válassz, amelyek melegen tartják a tested. Kerüld a műszálas alsóneműket. Inger esetén pedig ne tartsd vissza hosszabb ideig a vizeletet, a pangás ugyanis kedvez a baktériumok szaporodásának.
OLVASD EL EZT IS!

- áfonya
- felfázás