Nagy baj, ha hirtelen furcsa szag jelenik meg az orrban - Parkinson-kórt és epilepsziás rohamot is jelezhet
A szaglás megváltozása súlyos betegség tünete lehet.

Fantozmiának vagy fantomszaglásnak nevezik azt, amikor az ember olyan szagokat érez, amelyek valójában nincsenek jelen a környezetében. A szaglás látszólag indokolatlan megváltozása komoly betegségekről árulkodó tünet is lehet.
A szagok hallucinációja eltérő módon is megjelenhet: az érzékelt szag lehet kellemes vagy nagyon rossz is, érintheti mindkét orrlyukat, de csak az egyiket is, és az is lehet, hogy a furcsa szagérzet csak pillanatokig tűnik fel. Bár nem egy kimondottan látványos tünet, nagyon komolyan kell venni.
Parkinson-kór korai tünete lehet
Amennyiben a fantomszagokat állandóan és mindkét orrlyukban érzi valaki, nagyobb valószínűséggel előfordulhat, hogy a központi idegrendszer betegsége áll a háttérben, ilyen a Parkinson-kór is. A betegség többnyire az idősebb felnőtteket érintő neurodegeneratív állapot, mely egyelőre gyógyíthatatlan.

A Parkinson-kór esetén a szagérzékelés elveszítése is árulkodó tünet lehet egy, a Journal of Neurology című lapban megjelent tanulmány szerint. A betegségek körülbelül 90%-ában a kezdeti stádiumban valamilyen íz- és szagérzékenység megfigyelhető volt, valószínűleg az idegrendszeri változások miatt.
A betegség tünetei egyébként a motoros és nem motoros funkciókat egyaránt érinthetik, leggyakrabban a remegésről, a mozgás lassulásáról és az izmok merevségéről ismerik meg, pedig korai időszakban kommunikációs zavar, alvászavar, fáradtságérzet, szorongás, majd memóriazavarok is kísérhetik - ezért is fontos a minél korábbi diagnózis.
Epilepsziát is jelezhet
A rohamokkal járó epilepszia pontos oka nem ismert, viszont az orvosok ugyancsak neurológiai problémára vezetik vissza a betegséget, mégpedig az idegsejtek ingerületvezetésében bekövetkező zavarra.

Ajándékozz szakácskönyvet karácsonyra!
Egy könyvvel nem csak tárgyat ajándékozol, hanem élményt is.
Mentes Anyu szakácskönyveiből készített ételek lehetőséget adnak új ízek felfedezésére és kipróbálására. Különleges étrendet követőknek, vagy kísérletezni vágyóknak a Mentes Anyu könyvcsomag tökéletes meglepetés lehet.
Ha idén valami igazán hasznosat ajándékoznál az egészség jegyében, kattints ide. MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Promóció
A rángatózással járó görcsök mellett a betegség járhat a pulzus és a légzés változásával, verejtékezéssel, gyomor- és bélpanaszokkal, fulladásos panaszokkal, továbbá hallucinációkkal és szélsőséges érzelmekkel is. A rossz szag és íz mellett bizsergés, zsibbadás, fény- és hanghatások is érzékelhetők lehetnek egy úgynevezett szenzoros roham alatt.
Fül-orr-gégészeti betegség a háttérben
A hirtelen érzékelt furcsa, például égett vagy záptojásszerű szagok ezért - különösen visszatérő tünetként - kivizsgálást igényelnek. A legtöbb esetben szerencsére nem olyan súlyos a helyzet, gyakran fül-orr-gégészeti probléma okozza, légúti panaszok, orrmelléküreg-gyulladás, esetleg egy fejsérülés.

A fantozmiától némiképp eltér az anozmia és a parozmia problémája is. Míg előbbi a szagérzékelés hiányát jelenti, utóbbinál téves szagérzékelés történik, tehát az egyébként kellemes illatokat helytelenül rossz szagúnak, például vegyszerszagúnak érzi az ember.
Mindkettő előfordulhat vírusfertőzések, légúti gyulladások esetén, ezt fül-orr-gégész szakorvos tudja megállapítani, aki a feltételezett alapbetegség negatív diagnózisa esetén további vizsgálatokra küldheti tovább a pácienst.
Gyógyíthatóvá válhat a Parkinson-kór?
A kutatások folyamatosan zajlanak, és több ígéretes eredményt is közöltek már a tudósok. Többek között egy kettes típusú cukorbetegségre használt szer hatásáról is.
(Képek: Getty Images Hungary.)
- szaglás romlása
- szagok érzékelése
- illat
- szag
- büdös
- parkinson-kór
- epilepszia
- fertőzés
- légúti betegség
- fül orr gégészet
- tünetek és betegségek
- Életmód
OLVASD EL EZT IS!

- idegrendszer
- parkinson-kór
Pár év, és 60 ezer magyart érint majd a betegség: ismerd meg a Parkinson-kór 4 legfőbb tünetét

- fertőzés
- egyensúly
Mi áll a fülcsengés hátterében? Több betegség is kiváltó ok lehet

- immunrendszer
- sclerosis multiplex