Minden 10. ember emiatt hal meg: évi 6,4 millió ember megdöbbentő számot jelent
A szám egyre növekszik, az emberek mégsem változtatnak rajta. Dohányoznak.
A világon minden tizedik halálozás oka a dohányzás. Erre figyelmeztetett egy új tanulmány, amely a Lancet brit orvosi folyóirat aktuális számában jelent meg.
A jelentés szerint a dohányzás okozta halálozások fele négy országhoz köthető. Ezek Kína, India, az Egyesült Államok és Oroszország. A tanulmány szerzői kiemelték, hogy a dohánypiacot ellenőrző intézkedések ellenére továbbra is emelkedik a dohányosok száma.
Újabb piacokat céloz meg a dohányipar
A dohányzás miatti halálozás aránya pedig tovább növekedhet, ahogy dohányipar szereplői újabb piacokat céloznak meg. Ez különösen igaz a fejlődő világban, ismertette a munkát a BBC News. Bár több mint fél évszázada kétségtelen bizonyíték támasztja alá a dohányzás egészségkárosító hatását, manapság is világszerte minden negyedik ember naponta dohányzik. Továbbra is a dohányzás a korai halálozás és rokkantság második legnagyobb kockázati tényezője, amit terjedésének visszaszorításával lehetne csökkenteni, mutatott rá Emmanuela Gakidou, a tanulmány vezető szerzője.
Több mint egymilliárd ember dohányzik naponta
A betegségek globális terheiről szóló felmérés a Global Burden of Diseases, amely 1990 és 2015 között 195 országban vizsgálta a dohányzási szokásokat. Ezek szerint 2015-ben majdnem egymilliárd ember dohányzott naponta, vagyis minden negyedik férfi és minden 20. nő. Ez 1990-hez képest csökkenést mutat. Akkor még minden harmadik férfi és minden 12. nő gyújtott rá. Közben azonban a Föld lakossága is növekedett, ezért gyarapodott mégiscsak a dohányosok száma az 1990-es 870 millióhoz képest.
Vannak országok, ahol csökkent a szám
A dohányzás miatti halálozások száma 2015-ben meghaladta a 6,4 milliót, ami a jelzett időszakban 4,7%-os növekedést mutat. A tanulmány kitért arra is, hogy vannak országok, ahol sikeres erőfeszítések folynak a dohányzás visszaszorítására. Magasabbak a dohánytermékek adói, figyelmeztető jelzéseket helyeznek el a dohánytermékeken és felvilágosító programokat szerveznek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Brazíliában például a 25 éves periódus alatt a naponta dohányzók aránya 29%-ról 12%-ra esett vissza a férfiak, és 19%-ról 8%-ra a nők körében. Bangladesben, Indonéziában és a Fülöp-szigeteken azonban a vizsgált időszakban semmiféle változást nem tapasztaltak ezen a téren. Oroszországban a nők körében a negyedszázad alatt 4%-kal nőtt a dohányosok aránya. Emellett Afrika felemelkedőben lévő országiban is hasonló trend rajzolódik ki.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.