Szebben fogy az ember, ha így diétázik: 3 módszer, ami segíti a bőr regenerálódását
Összehúzódik a bőr a fogyás után? Így lehet segíteni a folyamatot.

A fogyás nagy eredmény, főleg, ha tartós, de a hirtelen súlyveszteségtől a bőr könnyen megereszkedhet, petyhüdtté válhat, ez pedig rossz hatással lehet a diétázó hangulatára és közérzetére.
A bőr a test legnagyobb szerve, belső rétege fehérjéből - többek között kollagénből és elasztinból - áll, amely gondoskodik róla, hogy erős és rugalmas legyen a bőrfelszín, alkalmazkodva a test változásaihoz. Amikor az ember tartós túlsúllyal él, és a bőr hosszú időn át van megnyúlt állapotban, a kollagén- és elasztinrostok sérülhetnek, és így a bőr veszít valamennyit a rugalmasságából.
Milyen tényezők befolyásolják a bőr visszahúzódását?
Az első és legfontosabb dolog azzal kapcsolatban, mennyire húzódik vissza a bőr a fogyás során, az, hogy milyen sokáig tartott a túlsúly. Például a terhességi pocak nagyobb valószínűséggel tüntethető el teljesen, mint egy húsz évig cipelt pulsz súly. Ugyanígy az is lényeges, mennyi súlytól szabadul meg az ember. A 40-50 kiló feletti fogyásoknál már szinte biztos, hogy maradni fog valamennyi laza bőr. Ebben közrejátszik a kor és a genetika is, hiszen aki fiatalabb, annak általánosságban rugalmasabb a bőre, így könnyebben is fogy nyom nélkül. A káros UV-sugarak és a dohányzás is csökkentik a bőr kollagéntartalmát.

Szerencsére akad néhány jó módszer, aminek alkalmazásával az ember segíthet, hogy a bőre visszanyerje valamelyest a ruganyosságát, és a lehető legjobban összehúzódjon egy jelentősebb mértékű fogyás után.
Fogyassz kollagént
Akár étrendkiegészítő, akár természetes kollagén, például csontleves vagy kocsonya formájában fogyasztod, a kollagén bőrfeszességre gyakorolt hatása jelentős. A kollagén-hidrolizátum segíthet védeni a bőr természetes kollagénkészletét. Bár kifejezetten súlyvesztés okozta bőrpetyhüdtséggel kapcsolatban még nem készültek kutatások, de az biztos, hogy a bőr feszességének jót tesz, már a fogyókúra elején érdemes fogyasztani. A hidrolizált kollagént por formájában lehet beszerezni.
Megfelelő táplálkozás
Kollagéntermelés szempontjából vannak olyan tápanyagok, amelyek fontosabbak, mint a többi, így egy fogyókúra során törekedni kell arra, hogy ezekből megfelelő mennyiséget vegyen magához az ember. Ilyen a fehérje, a C-vitamin, amire szükség van a kollagénszintézishez, valamint az omega-3 zsírsav, ami szintén segíthet növelni a bőr rugalmasságát. Nem elhanyagolható a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása sem, mert hozzásegít, hogy a bőr hidratált és egészséges legyen.
Rezisztenciaedzés
Az erősítő jellegű mozgások építik a legjobban az izmokat, ráadásul a kalóriaégetésben is segítenek. Az izomépítés jó módja lehet annak, hogy a megnyúlt bőr kevésbé tűnjön petyhüdtnek, hiszen az izom kitölti valamelyest, és szép formát ad a testnek. Akár otthon is el lehet végezni naponta 20-30 perc erősítő edzést, de ha konditerembe jársz, akkor is érdemes beépíteni néhány saját testsúlyos gyakorlatot is a kardio mellé.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Mi a helyzet a feszesítőkrémekkel?
A feszesítőkrémek nyújthatnak ideiglenes segítséget, mert tűnhet tőlük feszesebbnek a bőr, azonban a kollagén- és az elasztinmolekulák túl nagyok ahhoz, hogy a bőrön keresztül felszívódjanak, és nem is jutnak olyan mélyre, ahova kellene, így arra kell törekedni, hogy a belső termelődésüket támogassa az ember.
Természetes kollagénforrások
Számos olyan étel van, amely közvetve vagy közvetlenül támogatja a kollagén termelődését a szervezetben. Ezekből készítettünk egy kis gyűjteményt. Az alábbi ételek fogyasztása kifejezetten ajánlott, ha feszesíteni szeretnéd a bőrödet.
A képek forrása: Getty Images
OLVASD EL EZT IS!

- fogyókúra
- egészségtelen