
4 súlyos betegség, amit az autód okoz
Az autó kényelmes, de megvannak a maga hátulütői. Tudd meg, milyen betegségeket okoz, és hogyan kerülheted el őket!

A gépjárművekkel kapcsolatban a leggyakrabban említett egészségügyi probléma a légszennyezés. Bár a modernebb autók károsanyag-kibocsátását a szakemberek igyekeznek minimálisra csökkenteni, nem árt tisztában lenned vele, hogy vannak más tényezők is, melyek az autódban ülve fejfájást, hormonális problémákat vagy éppen allergiát okozhatnak.
Fejfájás, allergia – autóillatosítók
Elsősorban a nők kedvelik a visszapillantó tükörre akasztható, illetve a műszerfal szellőzőjébe helyezhető apró kis autóillatosítókat. Nem árt tudnod azonban, hogy a kellemes illatok akár veszélyessé is válhatnak.
Számos párologtató és illatosító készülék tartalmaz ugyanis egészségkárosító vegyületeket – például formaldehidet, illetve különböző, túlérzékenységet okozó kémiai anyagokat. Ezek a káros vegyületek belélegezve allergiát, illetve fejfájást okozhatnak. Épp ezért nem árt, ha elkerülöd a mesterséges anyagokból készült illatosítókat, és helyettük inkább természetes illóolajokat használsz, de az is jó megoldás, ha egy csokor levendulát kötsz a visszapillantó tükörre.
Kimerültség, szédülés, fejfájás – légkondicionáló
A nyári 30°C-os hőségből beülsz kellemesen hideg 15°C-os autódba. Ez a fajta hőmérséklet-ingadozás megviseli a szervezetedet, és könnyen kaphatsz tüdőgyulladást – különösen akkor, ha gyakran szállsz ki és be az autóba. De nem csupán a természetellenes hőmérséklet-változás lehet ártalmas. A légkondicionálók másik veszélye abban rejlik, hogy sok esetben káros baktériumokat fújnak az autó légterébe. A légkondi szűrőberendezése ugyanis elvileg megtisztítja a levegőt a kórokozóktól, ám, ha elfelejted a légszűrőt tisztítani, cserélni, olyan kellemetlen mellékhatásokkal kell számolnod, mint a fejfájás, a szédülés, a kimerültség, illetve a különböző légúti betegségek.
Mindezek miatt szerencsésebb, ha csak igazán nagy melegben kapcsolod be a légkondicionálót, és nem feledkezel meg a szűrőjének rendszeres tisztításáról sem.
Férfimeddőség – ülésfűtés
Századunk egyre elterjedtebb civilizációs problémája a meddőség. A jelenség genetikai, illetve életmódbeli okokra egyaránt visszavezethető. Tudományos kutatások szerint például a divatos nyugati autókban egyre inkább elterjedt ülésfűtés is negatívan befolyásolhatja a férfiak nemzőképességét. Az ülésfűtés ugyanis megemeli a herezacskó, ezáltal a spermiumok ideális 37°C alatti hőmérsékletét. Így másfél órányi autózás alatt akár két fokot is emelkedhet a herék hőmérséklete. Annak ellenére, hogy ez a szám nem tűnik soknak, a németországi Justus Lieblig Egyetemen folytatott vizsgálatok szerint ekkora hőmérséklet-emelkedés már bőven elég ahhoz, hogy rövidtávon negatívan befolyásolja a spermiumok termelését. Mindezek miatt szerencsésebb, ha párod inkább nem kapcsolja be az ülésfűtést.
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
Hormonális problémák – ftalátok
A ftalátok olyan káros vegyületek, melyek belélegezve megzavarhatják a hormonháztartás természetes működését. A vegyület megtalálható a PVC-padlóban, a műanyag használati tárgyakban, illetve az autók utasterében található műanyagborításban. A műszerfalat a gyártók polibrómozott égésgátlókkal kezelik, ám ezek az idő múlásával lekopnak, és a mérgező ftalátok a levegőbe jutnak.
Különösen a kismamákra nézve jelent veszélyt a vegyület, ugyanis amennyiben felhalmozódik a szervezetben, megzavarja a hormonháztartást, és károsíthatja a magzat egészségét. Elsősorban a nyári melegben magas a vegyület koncentrációja az autó légterében. Épp ezért javasolt, hogy minél gyakrabban takarítsd, illetve szellőztesd a kocsit.
Bár a légzsák rendkívül hasznos találmány, hiszen ütközéskor az életedet mentheti meg, vigyáznod kell vele. Ha ugyanis túl közel helyezkedsz a kormányhoz, akár komoly sérülést is okozhat. Épp ezért ügyelj arra, hogy közted és a kormánykerék között legalább 25 centiméter távolság legyen. Az utasoldali légzsák pedig veszélyes lehet a gyermekekre nézve, mivel karambol esetén az arcukon vagy a nyakukon ütheti meg őket. Ha tehát nem lehet kikapcsolni a jobb oldali légzsákot, a kicsiket inkább hátra ültesd.
OLVASD EL EZT IS!

- légkondicionáló
- tünetek és betegségek
3 súlyos betegség, amit a légkondicionáló okoz

- pcos
- tünetek és betegségek
A hajhullás és a sikertelen fogyókúra valódi oka: PCOS

- gyógynövény
- tünetek és betegségek