A Napoleon Boulevard énekesnője volt: 64 évesen olyan dögös, mint a fiatal sztárok
Vincze Lilla elképesztően néz ki a mai napig, csak ámulunk megjelenésén.
Vincze Lilla neve akkor vált híressé a közönség számára, amikor megalakult 1985-ben a Napoleon Boulevard zenekar. A pop-rock együttes énekesnőjeként csak úgy ragyogott a színpadon, olyan slágereket köszönhettünk nekik, mint a Júlia nem akar a földön járni vagy a Szállj velem.
Vincze Lilla 2026-ban
A zenekar eredeti felállása 1990-ben szűnt meg, de azóta többször is összeállt egy-egy koncert erejéig. Az együttes feloszlását követően Vincze Lilla Cziglán Istvánnal dolgozott tovább, a 2000-es évek elején crossover stílusra váltott. 2000 óta saját énekiskolát is működtet, melyhez tanári diplomával rendelkezik, emellett pedig több színházi produkcióban is részt vett már.
64 éves korára nyugodtan kijelenthető, hogy alig változott valamit, hiszen az énekesnő ma is ragyog és elképesztően dögös, éppúgy, mint fiatal korában. A Hot! magazinnak azt is elárulta, hogyan élte meg szülei elvesztését úgy, hogy mégis boldog gyermekkora lehetett.
- Szerintem ennek köszönhetem, hogy később is annyi mindent kibírtam. Tudod, nekem a szüleim voltak a példaképeim, akik nagyon szerették egymást. Egy olyan végtelen szeretetben éltek, amiért mindig is hálás leszek a sorsnak, hiszen ennek mi is a részesei lehettünk. (…) Van egy zseniális testvérem, akivel tudtunk egymásba kapaszkodni. Mindemellett ott volt mindaz a szellemiség, amiben a szüleink addig neveltek bennünket: a művészetek mindig meghatározták az életünket, és ez is egyfajta kapaszkodó volt. Laci bátyám gyönyörűen festett, én az éneklést választottam, így valahol mindketten örököltük a szüleink tehetségét - mesélte.
Azt is hozzátette, hogy életében nagyon nagy szerepe volt szerelmeinek, akik mind sok értékkel és csodával ajándékozták meg. Azonban egyvalami sosem történt meg vele: nem vált édesanyává.
- Ez bonyolult. Nagyon szerettem a szüleimet, és valóban példaértékű családban nőttem fel. Mindig is úgy éreztem, hogy olyannak kell lennie egy édesapának, a leendő gyermekem édesapjának, amilyet én is kaptam az élettől. Viszont átéltem azt is, hogy milyen árvának maradni, szülők nélkül, így valószínűleg ez volt az, ami később erősen dolgozott bennem. (…)
Nagyon nagy szerelmeket élhettem át, sok boldogságot kaptam és éltem meg a házasságaimban, de utólag is úgy gondolom, hogy nem éreztem azt, hogy valóban együtt maradunk.
- És ezt az élet be is bizonyította. Reális, gyakorlatias embernek vallom magam, de a zenében való létezés segített abban, hogy olykor lebeghessek - mondta.
- A gyerekkérdés kapcsán nagyon fontosnak tartottam, hogy megtaláljam azt a személyt, akiben megbízhatok, akire rábízhatok egy másik életet. 65 évesen elmondhatom – és ezt az élet is igazolta –, hogy soha senkire nem mertem volna rábízni az életemet, nemhogy egy gyerekét. Ez a gondolkodás nem feltétlenül jó, de mivel tudom, hogy milyen szülő nélkül felnőni, így nem mertem meghozni ezt a döntést - tette hozzá.
Azt is elárulta, hogy szerinte teljesen máshogy alakult volna a magánélete, ha nem lett volna híres énekesnő. Éppen ezért akadt olyan is az életében, akinek a rajongása alakult át szerelemmé.
- Sok fordulópont volt már az életemben, és 2026 is egy ilyen év lesz. 40 éve énekelek, 65 éve élek, ez együtt 105 év. Ezt a bennem élő bohém, lelkes, romantikus, kitartó, álmodozó lelkemmel szeretném ünnepelni – igazi repüléssel, koncerttel, augusztus 15-én az Aeroparkban. Álmodozok, de Júlia a Földön is jár... - zárta gondolatait.
Balássy Betty és Varga Feri a 2003-as Megasztár álompárja volt: így néznek ki 44 és 55 évesen
Balássy Betty és Varga Feri a friss képen is még mindig igazi álompár.
ElolvasomCover-fotó: Facebook/Vincze Lilla
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- cseh lászló
- sportoló
















