A badacsonyi ápolónő, aki megteremtette a Balaton legnagyobb festőjét: mesébe illő ez a szerelmi történet

A magyar művészettörténet egyik legromantikusabb, ugyanakkor legviharosabb fejezete egy drámai balesettel vette kezdetét 1916 tavaszán. Egy katonai hadgyakorlat során a mindössze harminchárom esztendős, nincstelen közlegény, Egry József alatt beszakadt a jég. A fagyos vízbe zuhant fiatalember súlyos tüdőgyulladást kapott, majd a betegségtől teljesen legyengült szervezetét a tuberkulózis is megtámadta. Az élet és halál között lebegő katonát rehabilitációra a badacsonyi hadikórházba szállították.

Ez az ideiglenes egészségügyi intézmény valójában a helyi Hableány étteremben működött, ahol az ápolási feladatokat a frontról érkező sebesültek javára önkéntes úriasszonyok látták el. Itt gondozta a rászorulókat a szigoráról ismert Vízkelety Ferenc ezredes felesége is, akit leánykori nevén Pauler Júliaként ismert a társaság.

A Balaton legnagyobb festőjének a megszületése 

A negyvenkét éves asszony és a nála kilenc évvel fiatalabb baka találkozása első pillantásra teljességgel összeillőnek tűnt a sors könyvében, ám a valóságban szinte mindenben egymás ellentétei voltak. Pauler Júlia – akit a családban csak Nenne néven becéztek – a dualizmus korának legfelsőbb elitjéhez tartozott, jómódú, nemesi címmel büszkélkedő családból származott, testvére a neves filozófus, Pauler Ákos volt. Ezzel szemben Egry József a legmélyebb szegénységből érkezett. Zalaújlakon született napszámos szülők gyermekeként, és miután a családot egy per során teljesen kiforgatták a vagyonukból, éveken át hajléktalanként, ólakban és füstös odúkban húzták meg magukat.

A fővárosi nyomor, az alkoholista apa (még arra sem telt a családnak, hogy cipőt vegyenek) miatt elszenvedett gyermekkori kiközösítések után a fiatalember dekoratőr műhelyekben és alkalmi rajztanulmányok során kereste a saját útját. Bár a neves művészettörténész, Lyka Károly felfedezte a tehetségét, és Párizsba is segítette, Egry József a francia fővárosban is inkább hajórakodóként és kocsmai mutatványosként élt, mintsem elismert művészként. Később a Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károly és Szinyei Merse Pál tanítványa volt, de a száraz iskolai módszereket nem bírva hamar elhagyta az intézményt.

Az ágy alatt dugdosta festményeit a magyar művész felesége: férje karrierjéért áldozta fel tehetségét - a cikkhez katt ide!

A badacsonyi kórházi ágyon fekvő, sovány, aszketikus alkatú és hallgatag festő, valamint a gömbölyded, vidám, sokat nevető és zongorázni szerető ezredesné között azonban a sebesültek ellátása közben mély vonzalom szövődött.

A titokra hamar fény derült, amikor egy segédápoló takarítás közben az ápolónőről készített, ceruzával rajzolt aktképeket talált a közlegény éjjeliszekrényén. Hatalmas botrány robbant ki. Pauler Júlia ekkor már két gyermek édesanyja volt – bár kislányát korábban tragikus módon, tízévesen elveszítette –, és boldogtalan házasságban élt a szigorú katonatiszt férjével, egy nincstelen, paraszti származású baka miatti válás teljesen elfogadhatatlannak számított a korabeli társadalomban.

A Pauler család mindent megvett a rangon aluli kapcsolat megakadályozására, és amikor látták, hogy az asszonyt nem lehet eltántorítani, évekre kiközösítették. Hasonlóan reagált a festő édesapja is, aki hallani sem akart az úri családból jövő menyéről. A válási procedúra és a katonai szolgálat letelte után, a katolikus egyház tiltása miatt végül csak polgári esküvőt tudtak kötni 1918 nyarán.

A meg nem értett zseni csendes menedéke

A házaspár ezt követően Keszthelyen telepedett le az asszony négyszobás villájában, ahová magukhoz vették a festő megözvegyült édesanyját is. Bár a környezet nagypolgári volt, valójában tisztes szegénységben éltek, hiszen Pauler Júlia a jelentős hozományát és vagyonát arra áldozta, hogy férje teljes szabadságban alkothasson. Nem klasszikus múzsaként működött, ritkán jelent meg a vásznakon, de biztosította azt a csendes, nyugodt hátteret és védelmet, amelyre a tbc-vel küzdő, nehéz természetű alkotónak szüksége volt. Óvta a külvilágtól, figyelt az egészségére, és elviselte a művész morózus, dohogó természetét.

Életük végéig magázódtak egymással, és bár a barátok – köztük Bernáth Aurél – szerint a játékszabályok alapján hamar el kellett volna válniuk, ők harminchárom éven át, a festő haláláig jóban-rosszban kitartottak egymás mellett.

A keszthelyi évek után – anyagi kényszer miatt a villa eladására kényszerültek – végleg Badacsonyba költöztek, az asszony korábbi présházából kialakított otthonba. Egry József itt talált rá igazi művészi önmagára, és vált a Balaton szerelmesévé és legnagyobb piktorává. Sajátos festészeti technikát dolgozott ki, amellyel a víztükrön megfigyelhető fényviszonyokat, párákat, ködöket és természeti jelenségeket örökítette meg.

Gyakran horgászott a partról úszó nélkül, fenekező ólommal, hogy ujjával érezze a damilt, miközben a szeme szabadon pásztázhatta a tájat, a hegyeket, a nádasokat és a sirályokat. Olyan remekművek születtek itt, mint a Káin és Ábel, a Keszthelyi halászok vagy a Délibábos párás fények.

A második világháború borzalmai őket sem kímélték: a fonyódi költő barát, Takáts Gyula hajóval hozott nekik élelmet a nehéz időkben. Budapest ostromakor a festő műterme bombatalálatot kapott, huszonhét kiemelkedő főműve semmisült meg, amit Egry József később kesernyés öniróniával úgy kommentált, hogy a legjobbak vesztek oda, de ezt már senki sem tudja megcáfolni. Bár 1948-ban az elsők között kapta meg a Kossuth-díjat, az utolsó évei ismét ínségben teltek. A lavorba belefagyott a víz, miközben a magányos művész vért köpött a betegségtől. Egry József 1951. június 19-én hunyt el Badacsonyban. Temetésén csupán maroknyian vettek részt, Szabó Lőrinc rögtönzött beszédet, míg Bernáth Aurél olvasta fel a búcsúztatót. Hűséges társa, Pauler Júlia 1957. november 25-én követte őt a másvilágra, miután élete utolsó percéig mindent megtett azért, hogy férje páratlan művészi hagyatéka méltó kezekbe kerüljön.

Ez a mesébe illő, mégis küzdelmes szerelmi történet nemcsak két ember elválaszthatatlan szövetségéről mesél, hanem egy olyan egyedülálló művészi látásmód születéséről is, amely nélkül ma szegényebb lenne a magyar kultúra. Egry József életműve azt üzeni, hogy a legmélyebb nyomorból és a fizikai gyengeségből is felemelkedhet a zsenialitás, ha van mellette egy olyan biztos támasz, amely megteremti az alkotás békéjét.

Történetük ma is aktuális példázat arról, hogy az igaz szenvedély és az önfeláldozás képes felülírni a társadalmi elvárásokat és a merev szabályrendszereket. A festő által vászonra álmodott balatoni fények, párák és ködök mögött ott húzódik Pauler Júlia láthatatlan, mégis mindent körülölelő jelenléte.

Hogy az ember közelebbről is megértse ezt a különleges összefonódást és a fények ezen egyedülálló birodalmát, érdemes mintegy záróakkordként személyesen is találkozni az alkotásokkal. A Balatonfüreden megnyílt, Lebegés a fénytérben című kiállítás tökéletes alkalmat kínál erre. A Vaszary Galériának otthont adó csodás villában a ResoArt Alapítvány, valamint Költő Magdolna és Szabó András magángyűjtők jóvoltából ötvenkét lenyűgöző Egry-alkotás tekinthető meg a művész minden korszakából.

Sipos Anna kurátor vezetésével összeállított tárlat június 21-ig várja a látogatókat, csütörtöktől vasárnapig 10 és 18 óra között, lehetőséget adva arra, hogy a látogatók a képek előtt állva maguk is átéljék azt a megismételhetetlen csodát, amely egy badacsonyi hadikórház betegágyánál vette kezdetét.

Fotók: ResoArt Alapítvány

• egry józsef
• pauler juliska
• balaton
• festő
• Életmód