Van valami, ami a gyógyszereknél is hatásosabban lassítja az Alzheimert - Olcsóbb, és nincs mellékhatása sem
Az életmódváltás legalább annyira képes lassítani az Alzheimer-kór előrehaladását, mint a gyógyszerek.
Egy friss amerikai kutatás eredményei szerint intenzív életmódváltással lassítható a korai stádiumú Alzheimer-kór előrehaladása. A táplálkozás, az étrend-kiegészítők, a mozgás, a stresszmenedzsment és a támogató csoportban való részvétel mind részét képezik annak az intervenciónak, amely képes javítani a kognitív funkciókat.
Dr. Prinz Géza, a Neurológiai Központ neurológusa, pszichiáter, infektológus a kutatás részleteiről és a korai diagnosztizálás jelentőségéről beszélt.
Életmódváltás hatása az Alzheimerre
Néhány hete jelent meg egy tanulmány az Alzheimer’s Research & Therapy című szakmai kiadványban, amelyben az életmódorvoslás egyik úttörője, dr. Dean Ornish és munkatársai az intenzív életmódváltás hatásait elemezték a korai Alzheimer-kórra vonatkoztatva. A tudós közel fél évszázada a szív-érrendszeri betegségek életmódbeli orvoslásával vált elismertté, és e két terület összefüggéseit vizsgálva hangsúlyozta: ami jó a szívnek, az jó az agynak is. Az összefüggés alapja számos közös biológiai mechanizmus, például a gyulladás, az oxidatív stressz, a mikrobiom változásai, a telomer és génexpresszió, az immunrendszeri funkciók változása, a szimpatikus idegrendszer túlterheltsége.
Ezért a kutatók elhatározták, hogy ugyanolyan intenzív életmódváltás hatásait fogják vizsgálni korai Alzheimer-betegeknél, mint tették azt évtizedekkel korábban korai stádiumú szívbetegeknél. Ugyancsak vizsgálták már ilyen metódussal a 2-es típusú cukorbetegeket, a magas vérnyomással, magas koleszterinszinttel élőket és a korai prosztatarákkal küzdőket. Az eredmények szerint pedig az életmód szinte minden krónikus betegség lefolyására hatással van.
A szigorú feltételeknek megfelelő életmódváltás már 20 hét után eredményesnek bizonyult az alzheimeres betegeknél. A randomizált, kontrollált klinikai vizsgálat során a részt vevő nők és férfiak többsége jelentős kognitív és funkcióbeli javulást mutatott gyógyszeres kezelés nélkül. Az eredmények ugyanolyanok voltak, mint az FDA (Amerikai Gyógyszerhatóság) által engedélyezett gyógyszerekkel történő kezeléseknél.
A kutatók ugyanakkor hangsúlyozták, hogy sem a gyógyszeres, sem az életmódkezelés nem ígéri a betegség megszüntetését, csupán a romlás lassítását, korai szakaszban esetleg javulást.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kutatás vezetője arra is kitért, hogy meglátása szerint az életmódváltás bizonyos előnyökkel is bír a gyógyszerekkel szemben: részben olcsóbb, részben nincs mellékhatása, részben pedig azért eredményezhet kognitív javulást a vizsgált betegcsoportnál, mert nem csupán egyetlen szervi mechanizmusra hat jótékonyan, de szinte mindegyikre. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy el kellene vetni a jelenleg alkalmazott gyógyszereket - amelyek egyre hatékonyabbak -, de érdemes olyan együttes megközelítésben felépíteni a kezelést, mint például koszorúér-betegség esetén, ahol a sztatinokat párhuzamosan ajánlott alkalmazni az életmódorvoslással.
A kutatók korábbi eredményekre hivatkozva azt is megállapították, hogy bár a kisebb mértékű életmódbeli változtatások is képesek lassítani az Alzheimer-kór előrehaladását, az intenzív változtatások ennél jobb kimenetelt, bizonyos esetekben javulást is hoztak. Hogyan is épült fel tehát az alkalmazott életmód?
A táplálkozás alapját a teljes értékű, minél kevésbé feldolgozott növényi táplálékok jelentették, emellett nagyon kevés transzzsírt, telített zsírsavat, feldolgozott szénhidrátot fogyasztottak a páciensek, valamint visszaszorították a cukor- és alkoholfogyasztást. A MIND-diéta szintén segít a demencia kezelésében, erről bővebben itt írtunk.
- Mindennap legalább 30 percnyi mozgást végeztek, kardioedzést és izomfejlesztést együttesen.
- Egy órányi stresszmenedzsment része volt a napi programnak, ami lehetett többek közt meditáció, légzés tréning, vizualizációs gyakorlat.
- Heti háromszor egyórás csoportos foglalkozáson is részt vettek, a házastársakkal, kísérőkkel együttesen.
- Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatban a kutatók elmondták, hogy ugyanazokat alkalmazták, mint a szív-érrendszeri betegségekkel kapcsolatos vizsgálataikban, és amelyek azóta már többszörösen bizonyították hatásosságukat. A vizsgálatban részt vevők naponta kaptak kurkumával kiegészített Omega-3-at, Q10 koenzimet, C- és B12-vitamint, magnézium-L-treonátot, Hericium erinaceus kapszulát, pre- és probiotikum-készítményt, valamint ásványi anyagokat is tartalmazó multivitamint.
A kutatók úgy találták, ha valaki csak 75%-ban követte az előírt életmódtanácsokat, az nem volt elég a javuláshoz. Aki viszont valóban belevágott a teljes életmódváltásba, az paradox módon könnyebbnek találta azt, mintha csak kis váltást építene be az életébe, mert az eredmények is gyorsan jöttek, volt, aki már 12-13 hét után beszámolt a gondolkodási javulásról. Azokat, akik a 20 hét letelte után is hajlandóak voltak folytatni az előírt életmódot, jelenleg is a vizsgálatban tartják.
Mint a kutatók is hangsúlyozták, az életmódváltás a korai alzheimeres betegeknél hozhatja a folyamat lassulását, esetleg az állapot javulását. Előrehaladott esetekben ez nyilván már késői próbálkozás lenne. Éppen ezért sem lehet eléggé hangsúlyozni a korai felismerés és korán kezdett kezelés jelentőségét - mondja dr. Prinz Géza, a Neurológiai Központ neurológusa, pszichiáter, infektológus. - Ha tehát a környezet memóriazavarokat, fel-felbukkanó zavartságot, funkcióromlást vesz észre egy személyen, akkor mindenképpen érdemes neurológiai vizsgálaton részt venni. A szellemi hanyatlás kivizsgálása azért fontos, mert vannak olyan formák, amelyek gyógyszeresen befolyásolhatók. Az Alzheimer enyhébb, középsúlyos formáira van gyógyszer, amely ugyan nem gyógyít, de lassítja a folyamatot, és ezzel jó minőségű életéveket lehet nyerni, különösen, ha az életmódjára is odafigyel a beteg és a környezete.
Az Alzheimer-kór kimondásakor legtöbben pánikba esnek, holott érdemes tudni, hogy ez egy nagyon lassan kifejlődő betegség, tehát bőven van idő küzdeni ellene -hangsúlyozza Prinz doktor. - Szellemi hanyatlás esetén elsősorban érdemes elkülöníteni, hogy az agyi érrendszer beteg, vagy esetleg sérülés áll a háttérben, cukorbetegség, magas vérnyomás fedezhető fel a kórtörténetben. Ezért képalkotó vizsgálattal feltérképezzük az agyi érrendszert, nyakiverőér-ultrahanggal például kimutatható az érelmeszesedés foka. Idehaza nem általános, de nagyon fontos lenne még a neuropszichológiai vizsgálat, ami az agy részfunkcióinak felmérésére szolgál, így a terápia irányát is befolyásolhatja. Elhagyhatatlan lenne továbbá a depresszió kezelése azoknál, akik így reagáltak a diagnózisra. Ezt tehát vizsgálni és kezelni kell. Önmagában az, hogyha a beteget nem helyezzük el egy „reménytelen” pozícióban, már az is pszichoterápiás jellegű segítség.
A fenti kutatási eredmények legnagyobb jelentősége tehát főként abban lehet, hogy visszaadhatja a reményt az érintetteknek, hogy maguk is tehetnek az állapotuk fenntartásáért, és a gyógyszeres kezelést kiegészítve az életmódjukkal is lassíthatják a romlást.
Az Alzheimer-kór korai jele is lehet: sokan nem veszik komolyan az MCI tüneteit
Meglepően sok embert érint az enyhe szellemi hanyatlás, ami különböző tünetekről ismerhető fel.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)