
6 napos testátalakító diéta
Akár egy teljes ruhamérettől is megszabadulhatsz rövid időn belül a Body Makeover-módszerrel.

A gyors és összetett testátalakító program a Kaliforniában nevelkedett Michael Thurmond nevéhez fűződik, akit a magyar Schobert Norbihoz hasonlóan saját kálváriája inspirált egy egészséges és hatékony diéta megalkotására, melyet a testsúlyproblémájával kapcsolatos tapasztalatok és küzdelmek alapján épített fel.
Thurmond életét már egész kisgyerekkora óta meghatározta a túlsúly, hiszen még orvosi segítség mellett is képtelen volt lefogyni. Utólag átlátva a problémáját, azt vallja, hogy mindez azért tűnt akkor lehetetlennek számára, mert lelki eredetű elhízásban szenvedett, vagyis az evést önjutalmazásra, önnyugtatásra vagy éppen menekülésre használta.
1985-ben rukkolt elő hathetes testátalakító programjával, mely futótűzként terjedt el Amerikában a fogyni vágyók között. A módszert hamarosan egy villámgyors, hatnapos diétás programba sűrítette, melyet igyekezett személyre szabottan kidolgozni.
Hogyan kövesd a diétát?
A program olyan általános szabályokat tartalmaz, melyek kortól és nemtől függetlenül mindenki számára hatékony eredményekkel szolgálnak. A hatnapos módszer arra törekszik, hogy komplett étrendet adjon, melynek ételei magas proteintartalommal és alacsony kalóriaértékkel bírnak, valamint csak összetett szénhidrátokat tartalmaznak, hogy felgyorsítsák az anyagcsere működését. Ehhez a rendszeres, gyakori táplálékbevitel is elengedhetetlen, ezért napi ötszöri étkezést ír elő a módszer. Ezáltal kontrollálható az étvágy, vagyis éhségérzet nélkül csökkenthető a kalóriabevitel.
A tejtermékek fogyasztását azonban tiltja, így a tejen kívül tiltólistára került a sajt, a joghurt, a kefir és a túró is. Thurmond a megfelelő hidratálást szintén fontosnak tartja, ezért napi háromliternyi vízfogyasztást szorgalmaz, mely a bőrt is rugalmasabbá teszi, így elkerülhető a fogyást követő striák kialakulása.
Thurmond a diétás étrend mellé alacsony intenzitású mozgásformát javasol, ugyanis rájött arra, hogy a nehéz testgyakorlatokkal kiegészített, pulzusfelpörgető edzések fokozzák az éhségérzetet, így a szervezet egyre nagyobb kalóriabevitelt kíván. Ez főleg azok számára veszélyes, akik lelki eredetű elhízásban szenvednek, így félő, hogy nehezebben birkóznak meg a felfokozott étvággyal, és beindul náluk a falóreflex. Ezért a könnyed ételkombinációk mellé egyenletes ütemű, kevésbé megterhelő testmozgást ajánl, mint a gyaloglás, a biciklizés vagy akár a kirándulás. Kattints ide, és válassz egy edzéstervet letölthető programjaink közül!
Így hozd helyre anyagcserédet!
Ha gyorsan akarsz fogyni, a megfelelő anyagcsere elengedhetetlen. Videónkból kiderül, a szakértő szerint mit tehetsz optimális működése érdekében.
Mintaétrend
1. nap
Reggeli: egy bögre zabpehely, 2 dl frissen facsart narancslé.
Tízórai: egy körte.
Ebéd: 15 dkg roston sült pulykamellfilé egy bögre barnarizzsel, egy bögre párolt zöldségkörettel.
Uzsonna: egy kis marék mogyoró.
Vacsora: egy bögre ráksaláta garnélából, egy bögre friss zöldséggel.
2. nap
Reggeli: tojásrántotta két tojásból, egy szelet extrudált kenyérrel.
Tízórai: egy fürt szőlő.
Ebéd: 20 dkg serpenyőben sült lazacfilé egy bögrényi párolt zöldbabkörettel.
Uzsonna: egy cukormentes müzliszelet.
Vacsora: négy-öt szelet grillezett cukkini.
A diétát hat napig kövesd, az adagok kiméréséhez használj 2 dl-es bögrét. Ezt a módszert várandós és szoptatós kismamák, tinédzserek, szívbetegségben és érrendszeri, valamint daganatos és emésztőszervi megbetegedésben szenvedők nem alkalmazhatják. Mielőtt elkezdenéd a diétát, kérd ki háziorvosod véleményét!
3. nap
Reggeli: két szelet puffasztott rizs egy szelet gépsonkával, pár szem koktélparadicsommal.
Tízórai: két padlizsánkrémes korpovit keksz.
Ebéd: egy tányér paradicsomos káposztafőzelék egy pulykafasírttal.
Uzsonna: egy szál sárgarépa.
Vacsora: két-három grillezett laskagomba, egy bögre párolt zöldség.
4. nap
Reggeli: két szelet rozskenyérből készült pirítós avokádókrémmel.
Tízórai: egy alma.
Ebéd: egy bögre csicseriborsó 15 dkg felkockázott sült csirkemellel dúsítva.
Uzsonna: egy zellerszár két korpovit keksszel.
Vacsora: egy bögre tonhalsaláta.
5. nap
Reggeli: két főtt tojás két szelet magvas kenyérrel.
Tízórai: két közepes szilva.
Ebéd: egy tányér padlizsános lecsó.
Uzsonna: négy szem dió.
Vacsora: egy pár pulykavirsli két szelet Abonettel, egy bögre párolt brokkolival.
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
6. nap
Reggeli: egy kis szelet rozsos cipó 5 dkg tavaszi felvágottal, pár karika uborkával.
Tízórai: 15 dkg ananász.
Ebéd: 20 dkg csirkebrassói egy bögre jégsalátával.
Uzsonna: 15 dkg bogyósgyümölcs.
Vacsora: két bögre zöldsaláta citromlével és olívaolajjal.
- diéta a tartós fogyásért
- mintaétrend a tartós fogyásért
- villámdiéták
- villámdiéta mintaétrend
- Életmód
OLVASD EL EZT IS!

- diéta a tartós fogyásért
- mintaétrend a tartós fogyásért
10 kiló mínusz, végleges fogyás

- diétakörkép
- villámdiéták
5 kiló mínusz, 2 hét alatt

- szőlő
- villámdiéták