200 ezres bírságot kaphat, aki ezt csinálja az ünnepek alatt: egyre több helyen érvényes a szabály

Bár az állatvédők és a tűzoltók is óva intenek a tűzijátéktól, még mindig hatalmas a rajongók tábora.

Tűzijáték szabályozása

Az állatvédő egyesületek minden évben felhívják a figyelmet arra, milyen negatív hatásai lehetnek a tűzijátékok hang- és fényhatásainak, többek közt ezért is döntenek egyre többen úgy, mind önkormányzati, mind egyéni szinten, hogy csendesebben ünnepelnek.

A tűzijátékoknak azonban így is jókora rajongótábora maradt, épp ezért azzal sem árt tisztában lenni, hogy azok nemcsak az állatvilág szempontjából jelenthetnek komoly problémát, de súlyos, akár életveszélyes vagy halálos sérülésekhez, illetve tetemes anyagi károkhoz is vezethet, ha nem megfelelően alkalmazzák őket. Ezzel kapcsolatban kiemelten fontos betartani a rendőrség és a katasztrófavédelem tanácsait, nem utolsósorban pedig a törvényi előírásokat, melyek megszegése komoly bírsággal járhat. 

petarda-veszelyes
Fotó: CatEyePerspective / Getty Images Hungary

Milyen tűzijátékot lehet vásárolni?

A pirotechnikai termékeket különféle kategóriákba sorolják. Az első kategóriába tartoznak az olyan veszélytelenebb, játékosabb eszközök, mint például a tortagyertya, a konfettiágyú vagy egy kisebb csillagszóró, a másodikba például a már komolyabb hatással járó római gyertya vagy egy nagyobb csillagszóró. Ezekhez egész évben hozzá lehet jutni, azonban az első kategóriába tartozó termékeket csak a 14., a másodikba tartozókat pedig a 16. életévüket betöltött személyek vásárolhatják meg engedély nélkül, használatuk pedig minden esetben felnőtt jelenlétét igényli.

A negyedik kategóriába tartozó termékeket csak pirotechnikus veheti meg engedély birtokában, míg tipikusan a harmadik osztályba sorolják azokat, melyeket a polgári lakosság is használhat szilveszterkor, ezeket azonban kizárólag szakképzett eladótól, árustól szabad megvenni. Petárdát továbbra is tilos birtokolni és felhasználni, ami a szilveszteri kiemelt időszakra is ugyanúgy vonatkozik.

A rendőrség javaslata alapján a balesetek megelőzése érdekében piacokon, kapualjakban, magánimportból tilos tűzijátékot venni, külföldről behozott termékeken például nem található magyar nyelvű használati utasítás, a rendellenes használat pedig komoly baleseteket okozhat. Internetes rendelésnél is célszerű a körültekintő választás, érdemes magyar cégtől rendelni, és csak olyan tűzijátékot megvásárolni és felhasználni, melynek van használati útmutatója, amely részletesen tartalmazza, honnan kell indítani, hol kell meggyújtani, milyen irányba fog működni, és mekkora védőtávolságot kell tartani. 

Mikor szabad megvenni és használni?

A tűzijátékok megvásárlásának, felhasználásának, illetve visszavitelének is szigorú szabályai vannak. A vásárlás december 28-án kezdődhet meg, felhasználni pedig csak december 31-én este 18 óra és január 1-jén reggel 6 óra között lehet. A hibás vagy fel nem használt tűzijátékokat január 5-éig vissza kell vinni az árusoknak, azokat birtokolni, tárolni a továbbiakban nem lehet, ha valaki mégis megteszi, szabálysértést követ el.

tuzijatek-veszelyes
Fotó: CatEyePerspective / Getty Images Hungary

A vásárlást az erre kijelölt helyeken lehet megtenni, jellemzően nagyobb üzletek, plázák parkolóiban felállított standoknál, konténerekben, ahol folyamatosak az ellenőrzések is, biztosítva, hogy a szakképzett árusoktól vásárolt termékek tűzvédelmi szempontból megfelelően legyenek. Fontos kitétel, hogy a vásárláshoz engedély csupán akkor nem szükséges, ha a birtokolt termékek nettó hatóanyag-tartalma nem haladja meg a 3 kilogrammot. Ha maradt felhasználatlan tűzijáték, annak vételárát az árusoknak visszavitelkor pluszköltség felszámítása nélkül vissza kell téríteniük.

200 ezres bírság jár a szabályok megszegéséért

A tűzijátékok használatáért minden nagykorú személy saját maga vállalja a felelősséget, amellett pedig, hogy az adott termék tartalmaz használati utasítást, bizonyos általános szabályokat is be kell tartani.

A tűzijátékot a felhasználásig száraz helyen, tűzveszélyes anyagoktól távol kell tárolni, illetve védeni kell a sugárzó hőtől, a melegtől ugyanis idő előtt működésbe léphet. Olyan helyre kell tenni, ahol víz sem érheti, illetve a háziállatok és a gyerekek sem férhetnek hozzá. Tilos éghető anyaggal együtt tárolni, és szállítani is csak megfelelő körülmények között, zárt dobozban lehet. Ha megsérül, vagy épp nedves, vizes lesz, nem szabad felhasználni száradás után sem, mint ahogy nem célszerű olyan terméket megvenni és felhasználni, melynek sérült a csomagolása.

A tűzijátékokat ugyanígy tilos megbontani, átalakítani, és házilag többet összekötni, a működtetésükkor pedig 15 méteres távolságot kell tartani tőlük, és soha nem szabad emberre, állatra, növényre, járműre vagy épületre irányítani az eszközöket.

hasznalt-tuzijtek
Fotó: SKatzenberger / Getty Images Hungary

Ha erős a szél az év utolsó napján, inkább ne tűzijátékozz, és ne indíts el eszközt társasházak ablakából, erkélyéről. Az elhasznált tűzijátékok maradványai még forrók, így ezeket nem szabad rögtön a kukába dobni. Nem szabad az eszközök fölé hajolni, azokat kézből működtetni, a katasztrófavédelem emellett nem javasolja a rakéták használatát, mivel azok röppályája kiszámíthatatlan, így súlyos baleseteket, tüzeket okozhatnak.

A tűzijátékokat szabadtéren lehet csak felhasználni, ami lehet a saját kert, udvar és bizonyos esetekben közterület is, fontos azonban tisztában lenni a helyi szabályokkal, Budapest V. kerületi önkormányzata például rendeletben tiltotta meg a pirotechnikai eszközök használatát a belváros egyes közterületein, ami nem egyedülálló országosan sem, egyre több helyen vezetnek be hasonló rendelkezéseket.

Ha valaki bármelyik szabályt megszegi, vonatkozzon az a vásárlás és felhasználás időpontjára, a birtoklásra vagy a használt módjára, helyszínére és körülményeire, szabálysértést követ el, és 200 ezer forintos pénzbírsággal is sújtható. Persze a pénzbírság még mindig a szerencsésebb eset, a tűzoltókat és a mentőket ugyanis túl sokszor riasztják a tűzijátékok miatt keletkezett tüzekhez és súlyos balesetekhez.

Hárommilliós bírságot is kaphatsz, ha nem figyelsz: tilos ezt csinálni adventkor és karácsonykor

Mire érdemes figyelni az ünnepekkor, hogy az ne torkolljon katasztrófába?

Elolvasom

Képek: Getty Images Hungary.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük