Megszületett Mészáros Árpád Zsolt 5. gyereke: az első babafotót a Mokkában mutatta meg
Mészáros Árpád Zsolt a Mokkában mesélt ötödik gyermeke születéséről.
Megszületett Mészáros Árpád Zsolt ötödik gyermeke. A színész a gólyahírt a Mokka ma reggeli adásában jelentette be.
A baba és az újdonsült édesanya is remekül vannak. leszámítva azt, hogy a párja lába gipszben van, ugyanis két héttel ezelőtt kifordult a térde.
Mészáros Árpád Zsolt ötödik gyereke
16 évvel fiatalabb párjának, Krisztának ez az első gyermeke, MÁZS-nak 1996-ban született egy fia, majd két kapcsolatából még két fia és egy lánya: Rózsa 2006-ban, Merse 2011-ben, Árpád 2015-ben. Ezúttal ismét kisfia született, akinek a nevét is elárulta a TV2 reggeli műsorában: Mészáros Ámor.
- Nagyon fontos volt a névválasztás. Krisztának azt mondták, nem lehetett gyereke. Az örökbefogadásról is beszélgettünk, de hála a Jóistennek, másként alakult, illetve megtaláltunk egy olyan fajta dolgot, ami segíti azokat a hölgyeket, akiknek nem lehetne gyerekük. A névválasztás is ehhez igazodott: szerelemgyermek. Mi hiszünk a sorsszerűségben, február 14-re voltunk egyébként kiírva– árulta el a 48 éves sztár.
Rúzsa Magdi ikrei
Keve mindent alaposan megvizsgál, Zalán nagyon muzikális, Lujza kis balerina, de nemcsak a személyiségükben, hanem külsőre sem egyformák. Csak annyira hasonlítanak külsőre, mint az énekesnő és a testvérei.
Rúzsa Magdi hármas ikrei ma egyévesek: külsőre is mind különbözőek
Rúzsa Magdi gyerekei nagyon más személyiségek, és külsőre is mind másképp néznek ki.
ElolvasomDilemma podcast
A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban az anyaság témakörét boncolgattuk. Tényleg az anyukák a rossz, az apukák pedig a jó zsaruk? Magányosak az anyukák a mai világban? Milyen a munkába visszatérő anyák helyzete Magyarországon? Frusztrálóak az anyainfluenszerek? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ Semjén Nóra anyainfluenszer, valamint Fehér Ági, a Femina főszerkesztője és Pintér Ada műsorvezető.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!