A kiszáradás egyértelmű jelei a gyerekeknél: ha nagyon szomjas, már lehet, hogy dehidratált

A kiszáradás súlyos problémákhoz vezethet, jobb megelőzni, illetve időben észrevenni a figyelmeztető jeleket.

kisgyerek iszik
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sok szülő szembesül a problémával, hogy a gyermeke csak nagy könyörgések árán hajlandó inni, főleg akkor, ha a legegészségesebbnek számító opcióval, azaz vízzel kínálják. A kicsik többnyire belefeledkeznek a játékba, és az ivást felesleges kényszernek érzik, amivel csak a felnőttek piszkálják őket.

Ugyanakkor a kiszáradás veszélye esetükben magasabb, mint például a szüleiknél, és mivel súlyos esetben akár a vesék leállásához is vezethet, mindenképp figyelni kell a folyadékpótlásra és a dehidratációt jelző tünetekre. 

A kiszáradás jelei gyerekeknél

Dehidratáció, azaz kiszáradás esetében a szervezet víztartalma csökken, és ezt az elektrolit-háztartás felborulása is kísérheti. Általában a napi fiziológiás folyamatok során a testből különböző módokon, például izzadással távozó folyadék az étkezés és az ivás során pótlásra kerül, de vannak olyan állapotok, amikor a folyadékvesztés a normálisnál nagyobb méreteket ölt. Ide sorolhatók például a lázzal, hányással, hasmenéssel járó betegségek, de akár a fokozott izzadást eredményező intenzív fizikai aktivitás, gyerekeknél a nagy melegben történő játék is.

A folyadékhiány egyik első jele általában a szomjúságérzet, azonban a kisgyermekek ennek nem mindig adnak hangot, vagy mert még nem tudnak, vagy mert a játék hevében meg is feledkeznek róla. Amennyiben nagyon szomjasak, már dehidratáltak lehetnek, így jobb előbb kiszúrni a figyelmeztető jeleket, ezek erőssége a kiszáradás mértékétől függ. 

Csecsemőknél a vizelet sötétebb színe, sőt akár a kutacsok homorúvá válása is jelezheti a problémát, gyanakvásra adhat okot, ha a megszokottnál kevesebb pelenka fogy. Kisgyermekeknél is intő jel a sötét vizelet, valamint az is, ha órák óta nem voltak mosdóban. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Meg kell tapogatni a bőrt is: dehidratációnál többnyire hűvös és száraz, ilyenkor nem jellemző a verejtékezés. Az ajkak szintén szárazak és repedezettek is lehetnek. A szemek beesettsége jellegzetes tünet, valamint síráskor a könnyek csökkenése, hiánya is. Érdemes megvizsgálni a légzést és a szívverést, mindkettő szaporává válhat. 

A megelőzés a cél!

Olykor enyhe kiszáradáskor is megfigyelhetők mentális jelek, például a fáradtság, az aluszékonyság vagy az ingerlékenység. Később zavartság is felléphet. A súlyos, látványos jelek esetében már jelentős mértékű lehet a folyadékhiány, és ennek ellátása kórházi kezelést igényel. Akkor is az orvos felkeresése javasolt, ha nem múlik a hányás vagy a hasmenés, illetve ha a gyerek nem hajlandó inni. 

Enyhe dehidratációkor a felsorolt tünetek alig észrevehetőek lehetnek, akár teljesen hiányozhatnak, éppen ezért elsősorban az állapot megelőzése a cél a rendszeres folyadékfogyasztáson keresztül. A WebMD által megkérdezett szakértő szerint alapvető probléma, hogy a gyerekek leginkább a cukros üdítőket kedvelik, de ezek hosszú távon nem tesznek jót az egészségüknek. Ahhoz, hogy megtanulják a rendszeres vízivás fontosságát, a családtagoknak is jó példával kell elöljárniuk. A tevékenység legyen szerves része az egész napnak, különös tekintettel az étkezésekre. A folyadékpótlásra az ételek, például a tízórai vagy az uzsonna kiválasztásánál is lehet gondolni, a lédús gyümölcsök és zöldségek például kifejezetten jó szolgálatot tehetnek. Betegségek esetén különösen figyelni kell a hidratációra. 

Csípések a gyerekeken

A viszketés és kellemetlenség mellett a marások miatt jelentkező piros foltok is felhívják a szülő figyelmét a bajra. A rossz érzés enyhítéséhez fontos felismerni, mi csíphette meg a gyereket, de erre amiatt is szükség van, hogy esetleges komolyabb veszélyeket kizárhassunk.

Mi csípte meg a gyereket? Képeken mutatjuk, melyik rovarmarás hogy néz ki

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük