Rákot jelezhet, ha ennél nagyobb az anyajegyed: az újakat még jobban kell figyelni!
Ez a kritikus határ, amikor már mindenképpen gyanakodni kell.
A bőr festékes sejtjeiből kiinduló melanoma a bőrrák legagresszívebb formája, annak ellenére ugyanis, hogy sokak számára csupán egyszerű bőrtünetnek tűnik, rövid idő alatt képes az egész szervezetben áttéteket képezni.
Előfordulási gyakorisága ráadásul évről évre egyre csak növekszik, nem beszélve arról, hogy a fiatalokat is nagymértékben érinti, így szűrése életmentő lehet.
Ha szeretnéd elkerülni a melanoma kialakulását, illetve a lehető legkorábbi stádiumban el akarod csípni a betegséget, fontos, hogy legalább félévente járj bőrgyógyászati szűrésre, és ellenőriztesd anyajegyeidet.
Előbbin túl pedig azonnal fordulj orvoshoz, amennyiben már meglévő anyajegyeid változását észleled, jellemző tünet például a határainak, méretének, színének, felületének megváltozása.
Mindemellett akkor is keresd fel mielőbb a bőrgyógyászt, ha új anyajegy keletkezett a testeden, még akkor is, ha nem vagy teljesen biztos abban, nem régi-e, és csupán nem vetted korábban észre.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Baj lehet, ha egy új anyajegy ennél nagyobb
Egy új anyajegy vagy legalábbis anyajegynek tűnő pigmentált elváltozás keletkezése jellemző tünete lehet a melanomának. Gyanakvásra adhat okot, ha a test bizonyos speciális területein tűnik fel, például a kéz ujjain, a tenyéren, a lábfejen vagy a talpon, de ugyanígy komoly kockázatot jelenthet, ha olyan új anyajegyet észlelsz, mely nagyobb 6 milliméternél - de a kisebbel is fordulj orvoshoz -, vagy épp egy korábban is meglévő, aprócska anyajegy indul növekedésnek.
Ahhoz, hogy ezt észrevedd, érdemes otthon is nyomon követned, monitoroznod anyajegyeid változásait - fényképeket is készíthetsz, le is mérheted őket, de akár mobilos applikációt is alkalmazhatsz -, még jobb azonban, ha rendszeresen jársz bőrgyógyászhoz, aki ezt amúgy is megteszi.
OLVASD EL EZT IS!
- táplálkozás
- gyulladás