Így néz ki ma a náci Németország egyik legnagyobb kórháza: az omladozó falak között Hitlert is kezelték
Az egykor impozáns kórház ma már csak egy elhagyatott szellemtanya.

Ha elhagyatott helyekre gondolunk, a legtöbb esetben egy rég elfeledett kastély vagy lakóház jut az eszébe, ahol egykor virágzott az élet, és csak a jelenlegi állapotában tűnik szomorúnak. A Berlintől nagyjából 50 kilométerre fekvő Beelitz-Heilstätten viszont már a fénykorában is vérfagyasztó helynek számított, elhagyása óta pedig még rémisztőbb látványt nyújt.
A kórházat 1898-ban kezdték építeni, és kezdetben tüdőszanatóriumként szolgált, hiszen a tuberkulózis rengeteg embert megfertőzött Berlinben, és kellett egy hely a városhoz közel, ahol ápolni tudják a megnövekedett betegállományt. A komplexum az évek során hatalmasra nőtt, hatvan épületből állt, és mintegy kétszáz hektárnyi területet foglalt el.
Itt ápolták Hitlert is
Az első és a második világháború idején a Beelitz-Heilstätten katonai kórházként és szanatóriumként szolgált beteg és sebesült katonák számára. Az 1914 és 1918 között ideszállított 17 500 sebesült közül volt egy akkor még közlegényként harcoló katona, aki kiemelkedett a tömegből: Adolf Hitlert, a későbbi náci Németország vezérét is itt ápolták 1916. október 9. és december 4. között, amikor súlyos lábsérülést szenvedett az észak-franciaországi csatatéren. A második világháború után, amelyben a szanatórium egy része súlyos károkat szenvedett, 1945-ben a Vörös Hadsereg foglalta el, és 1994-ig a szovjet (később orosz) hadsereg legnagyobb külföldi kórházának számított. A képeken nemcsak azt mutatjuk meg, milyen volt fénykorában a náci Németország egyik legnagyobb egészségügyi központja, hanem hogy mennyire ijesztő látvány napjainkban.

Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció
(Képek forrása: Getty Images Hungary)