
Ő Will Smith egyetlen lánya - A 18 éves Willow-ból gyönyörű nő lett
Willow Smith vonzó, fiatal nő lett.


Will Smith és Jada Pinkett Smith több mint húsz éve házasok, kapcsolatukból két gyermek született, Jaden és Willow. Féltestvérük, Trey apjuk korábbi házasságából született.
Willow Smith 2000 októberében látta meg a napvilágot. Szülei - akárcsak bátyját - elég hamar bedobták a mély vízbe. Már hétévesen debütált a Legenda vagyok című filmben.
Ő Will Smith egyetlen lánya, Willow
A posztapokaliptikus sci-fi horror főszerepét Will Smith játszotta, a lányát, Marley-t pedig Willow alakította a filmben. Egy évvel később a Kit Kittredge című filmben újra feltűnt. Alakításáért Young Artist Awardot kapott. 2010-ben pedig, alig tízévesen zenei karrierje is elindult a Whip My Hair című kislemezzel.
Az idén 19 éves színésznő szüleivel jó kapcsolatot ápol, de 2018-ban anyja Facebookon indított saját talk show-jában felrótta szüleinek, hogy túl korán került be a show-bizniszbe, illetve, hogy rosszul kezelték lányuk sikerét.
- Neked és apunak is inkább a zenei hozzáértésemért kellett volna megbecsülnötök, nem pedig a népszerűségemért. Ezért borotváltam le a hajam is 11 évesen - mondta a műsorban.
A fiatal színésznő egyéb művészeti ágakkal is kacérkodik. Instagram-oldalán számos grafikát - főleg önarcképeket - posztol. Színészként mostanában leginkább rövidfilmekben és televíziós sorozatokban tűnik fel, illetve vállal szinkronszerepeket. Legutóbb 2018-ban a Kalandra fel! című animációs filmben ő kölcsönözte a hangját Beth-nek.
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- will smith
A színésznő bevallotta: férje még nős volt, mikor randevúzni kezdtek
- sztár
- leonardo dicaprio