Meglepő felvételen Vilmos herceg: szakállal nagyon másképp festett
Vilmos hercegnek teljesen más karaktert adott a szakáll.

Vilmos herceg mindig is azon előkelőségek közé tartozott, aki általában sima, borotvált arccal mutatkozott a nagyközönség előtt. Vele ellentétben öccsének, Harrynek már a védjegyévé vált a szakálla, Sussex hercege 2015 óta nem is hajlandó tőle megválni, annyira bevált neki ez a megjelenés.
Persze azért Cambridge hercege is kísérletezett a külsejével, pár hónap erejéig megnövesztette szakállát, ami egyből teljesen más karaktert adott a megjelenésének.
Így festett a szakállas Vilmos herceg
2008-ban több alkalommal lefotózták úgy, hogy nem borotválkozott meg egyáltalán. Az alábbi felvétel az említett év decemberében készült Sandringhamben. Szerintünk kifejezetten jól állt neki az arcszőrzet, még sármosabb külsőt kölcsönzött neki.

Még akkor növesztette meg, mielőtt a Brit Királyi Légierőnél megkezdte volna a pilótakiképzését. Érdekesség, hogy édesapja szintén kipróbálta ezt a külsőt, Károly herceg még 1975-ben mutatkozott így.

A The Telegraph több teóriát is felállított annak kapcsán, hogy mi áll a herceg külseje megváltoztatásának hátterében. Akkor pont a Blues and Royals főhadnagya volt, és úgy vélték, annak érdekében, hogy egy küldetésen ne ismerjék fel, szakállat növesztett.
Harry herceg és Meghan hercegné otthona
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen gyönyörű Harry és Meghan montecitói otthona.
Harry és Meghan luxusvillájától tátva marad a szád: értjük, miért költöztek ide
Nézegess képeket!
Elolvasom
Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció