Vilmos és Katalin házassága így megváltozott egy év alatt: szakértő elemezte őket

Vilmos és Katalin házassága csak még erősebbé vált az elmúlt egy évben.

vilmos-és-katalin-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vilmos herceg és Katalin hercegné a királyi család egyik legnépszerűbb házaspárja, az elmúlt években annyira belopták magukat az emberek szívébe, hogy sok angol szíve szerint Cambridge hercegét akarná a trónon látni, miután Erzsébet királynő visszavonul.

Egyetemista korukban ismerkedtek meg a 2000-es évek elején, először csak barátkoztak, majd egymásba szerettek, bár volt egy komoly hullámvölgyük, 2007 tavaszán hónapokon át külön voltak, végül kibékültek egymással, 2010-ben bejelentették eljegyzésüket, majd 2011. április 29-én kimondták a boldogító igent. Azóta családot alapítottak, három tündéri gyermeket nevelnek. György, Charlotte és a kis Lajos nem csak a családtagjaikat, hanem az egész világot rendszeresen elbűvölik. A hercegi pár mindig is jó párost alkotott, ám Judi James testbeszédszakértő szerint a 2020-ban kezdődött pandémia kettejük házasságára komoly hatással volt, nyilatkozta a Hello! magazinnak.

Vilmos herceg és Katalin hercegné házasságára hatással volt a pandémia a szakértő szerint

A lap a közelgő tizedik házassági évfordulójuk kapcsán kérdezte meg Judi Jamest, hogyan látta a hercegi pár viselkedését az elmúlt időszakban.

Ez az aranyos kép 2020 decemberében készült róluk.
Ez az aranyos kép 2020 decemberében készült róluk.
Fotó: WPA Pool / Getty Images Hungary

- Vilmos és Katalin testbeszéde folyamatos fejlődésen ment keresztül, azonban a világjárvány kitörése és a korlátozások felgyorsították ezt a folyamatot. Még több időt tölthettek együtt családként, ez erősebb köteléket alakított ki köztük nemcsak házastársként, hanem munkatársként is. Ez a helyzet mintha visszaforgatta volna az időt, és úgy fejezik ki egymás iránt a szeretetüket, mint a friss szerelmesek - magyarázta a szakértő.

Az elmúlt hónapokban számos olyan felvétel készült róluk, amelyek egy-egy szerelmes pillantásukat kapták el, de sokakat meghatott a Szent Patrik-napi videóüzenetük is, amelyben Vilmos mindenki szeme láttára flörtölt a feleségével. Március végén a Westminster-apátságban jártak, pont azon a helyen, ahol összekötötték az életüket 2011-ben, akkor is számos felvétel készült róluk, amelyeken jól látszott az összhang köztük.

Katalin és Vilmos a Westminster-apátságban jártak márciusban.
Katalin és Vilmos a Westminster-apátságban jártak márciusban.
Fotó: WPA Pool / Getty Images Hungary

- A testmozgásuk mindig is jó szinkronban volt egymáséval, de ez a közelmúltban csak még intenzívebbé vált, ez arra utal, hogy hasonló a gondolkodásmódjuk, tisztelik egymást, és bíznak a másikban.

A cikk az ajánló után folytatódik

A szakértő azt is megfigyelte, hogy Vilmos gyakrabban vet egy-egy szerelmes pillantást a feleségére. Szerinte Katalin sokkal magabiztosabbá vált a királyi család dolgozó tagjaként, tavaly számtalan online videóhívást levezényelt teljesen egyedül, amelyeket meg is osztottak a Kensington-palota Instagram-oldalán.

Mindig tisztelettel beszél a férjéről, olykor egy-egy bennfentes információt is elárul a házasságukról, Danielle Stacey királyicsalád-szakértő szúrta ki:

- A gyerekeikről gyakran elkotyogtak a nyilvánosság előtt pár információt, de a karanténidőszak alatt több alkalommal is betekintést engedtek a házasságukba, Katalin például egy januári videóban Vilmost nevezte meg a legnagyobb támogatójának. A herceg pedig a  Football, Prince William and Our Mental Health című dokumentumfilmben azt mesélte, hogy támogatta a felesége abban, hogy helytálljon szülőként a nagyobb nyomások közepette is - fogalmazta.

Stacey szerint azért is ekkora az összhang köztük, mivel lényegében együtt nőttek fel, az egyetemen ismerkedtek meg, együtt töltötték el a húszas éveiket, majd a házasság után közösen váltak szülőkké, és egyre több felelősséget vállaltak magukra. Egy napon pedig ők lesznek az Egyesült Királyság királya és királynéja.

Katalin édesanyja gyönyörű

Képes összeállításunkban megnézheted Carole Middleton friss fotóit.

Katalin hercegné édesanyja virágos ruhában pózolt a címlapon: a 66 éves Carole észbontóan nőies

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük