A Take That tagjai közül már nem mindenkit ismernél fel: friss fotókon a 90-es évek szívtipró énekesei
Az öt tag közül már csak hárman vannak a Take Thatben.
Október 16-án derült ki, hogy 2024-ben a Take That koncertet ad Magyarországon, méghozzá a Budapest Parkban.
A szerencsésebbek már október 18-án hozzájuthattak az elővételes jegyükhöz, azonban a hivatalos értékesítés csütörtök 10 órától vette kezdetét. Ennek alkalmából megmutatjuk, mennyit változtak a tagok 1990-es debütálásuk óta.
Íme a Take That tagjai napjainkban
Nigel Martin-Smith menedzser fejéből pattant ki még 1989-ben, hogy az amerikai New Kids On The Block mintájára kéne egy brit fiúcsapatot alapítani. Ezután bemutatták neki az énekes-dalszerzőt, Gary Barlow-t, aki már 15 éves kora óta fellépett különféle klubokban. A fiatal tehetség teljesen lenyűgözte a férfit, ezután az volt a célja, hogy Barlow köré építi fel a teljes csapatot.
1990-ben Manchesterben és más környező városokban vágott bele a meghallgatásokba, 22 évesen Howard Donald volt az egyik legidősebb, aki részt vett a válogatón, végül be is vették a csapatba. Jason Orange breaktáncost is bevették a bandába, aki több tévéműsorban feltűnt már. A 18 esztendős banki alkalmazott, Mark Owen is lehetőséget kapott, hogy a Take That tagja legyen. A 16 éves Robbie Williams volt a legfiatalabb, aki bekerült a képbe.
1990-ben debütáltak a The Hit Man and Her című műsorban, ahol előadták Barlow szerzeményét, a My Kind of Girlt.
Debütáló albumuk, a Take That & Party 1992-ben került a boltok polcaira, a '90-es években további két albumot dobtak piacra. 1995-ben Williams otthagyta a bandát, majd 1996-ban feloszlottak, ám a 2000-es években újból egymásra találtak. Az 1995-ös Nobody Else után a 2006-os Beautiful Worlddel tértek vissza, de akkor Williams nélkül.
A 2010-es Progress album volt az, amelyen újból mind az öten együtt dolgoztak. 2014-ben Jason Orange bejelentette visszavonulását, így már csak Barlow, Owen és Donald maradtak az együttesben. Azóta is trióként dolgoznak együtt. Legújabb albumuk, a This Life 2023 novemberében jelenik meg, majd ezzel a lemezzel indulnak 2024-ben turnéra, és Budapest is az egyik állomásuk lesz július 3-án.
Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változtak 1990 óta a Take That tagjai.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Peter Andre, a Mysterious Girl énekese
Nézd, mennyit változott a '90-es évek popsztárja!
Peter Andre a 90-es évek szívtiprója volt: 50 évesen is sármos az énekes
Nézegess képeket!
ElolvasomCover- és ajánlók: Getty Images
- sztár
- take that
- robbie williams
- gary barlow
- mark owen
- jason orange
- howard donald
- így néz ki most
- énekes
- Világsztár