Ő Stanley Tucci 19 évvel fiatalabb felesége: Felicity egy híres színésznő nővére
Stanley Tucci második feleségét a kolléganője, Emily Blunt esküvőjén ismerte meg, ahol kiderült, mindketten rajonganak a gasztronómiáért.
Stanley Tucci a 2006-ban bemutatott, Az ördög Pradát visel című film egyik maradandó karakterszereplője: ő alakította Nigelt, Miranda Priestly (Meryl Streep) egyik beosztottját, Andy (Anne Hathaway) divatguru kollégáját.
A vígjáték nem csak a filmkarrierjében volt mérföldkő, a magánéletében is fontos változást hozott: a forgatáson nagyon jó barátok lettek a Priestly első asszisztensét játszó Emily Blunttal. Amikor a a brit-amerikai színésznő 2010 júliusában férjhez ment, Tuccit is meghívta a Comói-tónál tartott, háromnapos lakodalomba, ahova természetesen a nővére, Felicity Blunt is hivatalos volt.
Stanley Tucci könyve
Stanley Tucci kicsit több mint egy évvel az első felesége, Kate halála után vett részt Emily Blunt és John Krasinski esküvőjén. A nála 19 évvel fiatalabb Felicity Blunttal olyannyira egymásra találtak, hogy 2012-ben már a saját esküvőjüket tartották, pár évvel később pedig született egy fiuk és egy lányuk is. A színész Életem az ételeken át című könyvében azt írtja, a három nap során beszélgetéseik nagy része az ételek körül forgott.
Két héttel az olaszországi esküvő után kezdődtek az Amerika Kapitány forgatási munkálatai Londonban. Megbeszélték, hogy majd együtt vacsoráznak, így kezdődött a „gasztroromácuk”, ahogy azt a 61 éves sztár nevezi. Anglia fővárosában pár hét alatt sok étteremben jártak, az egyik legemlékezetesebb randijuk a két Michelin-csillagos séf, Brett Graham étterméhez kötődött, Felicity ugyanis pont a Ledbury felett lakott.
A séf nagyon barátságos és laza fickó volt, összebarátkoztak vele, még a konyhába is meginvitálta őket. Ott rögtön megakadt a szemük két fácánon, amiken még rajta volt a toll, mire Brett azt mondta, ha szeretnék, hazavihetik őket.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
„A feleségem ügynök, én pedig színész, úgyhogy mindketten kiszúrjuk, ha egy jó ajánlattal van dolgunk, ezért miután Brett elmagyarázta, hogyan kell „hidegen megkopasztani”, magukhoz vettük a fácánokat, és tálcástul, mindenestül felvittük Felicity lakásába, hogy éjszakára a hűtőbe tegyük” - írja könyvében Tucci.
Másnap, szombaton izgatottan ébredtek. Fogták a reggeli italukat, bekapcsolták a Saturday Kitchen című főzőműsort, és elkezdték megkopasztani a madarakat.
"Másfél óra múlva tollal borított köntöseinkben elégedetten mustráltuk a tálcán Brett előző esti ajándékainak csupasz tetemét. Tökéletes reggel volt: két gasztroőrült, akik egy pár döglött szárnyas tollainak kitépésével kerültek érzelmileg még közelebb egymáshoz. Nehéz megmagyarázni, miért okozott mindez ekkora élvezetet mindkettőnk számára, mindenesetre ez történt.
Ha az ember ennyire bolondul a gasztronómiáért, akkor eleve jóleső érzés kapcsolatba kerülni azzal a zöldséggel, gyümölccsel vagy állattal, amely végül a tányérjára kerül, még akkor is, ha nem maga termesztette, nevelte vagy ejtette el. De ha ezzel egyidejűleg még egy másik személyhez is közelebb kerül, akkor az egy még emelkedettebb, már-már spirituális szintű, intim gasztronómiai élmény. Nekem legalábbis ez volt életem legromantikusabb reggele (mármint azok közül, amelyeket nem vízszintesen töltöttem).”
HVG Könyvek Kiadó
4900 forint
Mesél a családjáról, felnőtté válásáról, házasságairól, példaképeiről, betegségéről és gyógyulásáról, felejthetetlen filmes utazásairól, kulisszatitkokról, az Olasz módra vagy a Julie & Julia – Két nő, egy recept forgatásáról, és persze az ételekhez fűződő töretlen rajongásáról.
Hugh Grant és felesége
Hugh Grant régen hallani sem akart arról, hogy családot alapítson, sok rajongója azt gondolta róla, sosem ér révbe, azonban ahogy belépett az ötvenes éveibe, minden megváltozott. Ma már öt gyermek édesapja, ráadásul felesége is van, a nála 19 évvel fiatalabb Anna Elisabet Ebersteint vette el 2018-ban.
Hugh Grant ritkán látott, csinos feleségével: Anna 3 gyerekkel ajándékozta meg a sztárt
Nézegess képeket!
ElolvasomCover-fotó: Profimedia
- sztár
- stanley tucci
- felesége
- könyv
- könyvajánló
- színész
- nagy korkülönbség
- életem az ételeken át
- Világsztár