
A 44 éves Shakira testhezálló, piros ruhában pózolt a Vogue címlapján: remek formában van az énekesnő
Shakira a Vogue mexikói kiadásának címlapján szerepelt.


Shakira korunk egyik legnépszerűbb énekesnője, a munka mellett családanya is egyben, Gerard Piquével két kisfiút nevelnek, Milan már nyolc-, Sasha hatéves.
Bár zenei karrierjét a '90-es években kezdte, a nagy áttörés akkor történt meg, amikor 2001-ben kiadta az első angol nyelvű albumát, ami a Laundry Service címet kapta. Azóta körbejárta az egész világot a turnéival, és számos alkalommal meghódította a zenei listákat. Remek tánctudását is sokan dicsérik, amelynek köszönhetően formában tartja magát, a kétgyermekes sztár elképesztően fest, erről tanúskodik legújabb címlapfotója.
Shakira a Vogue címlapján
Shakira a mexikói Vogue kérésére vállalt el egy nagy interjút, illetve a címlapra is őt tették. Egy nagyon dögös, testhezálló ruhában szerepelt. A piros kreációt a Dolce & Gabbana egyik tervezője álmodta meg. A rajongóinak is nagyon tetszett a felvétel, fél nap alatt több mint félmillióan lájkolták, emellett rengeteg pozitív kommentet kapott.
Az interjúban főleg a szakmai életére helyezték a hangsúlyt. Mint kiderült, igazi maximalista.
- Egyáltalán nem rajongok a saját zenémért, ha visszahallgatom a dalaimat, mindig az a reakcióm, mik azok a dolgok, amiket jobban csinálhattam volna. Sosem vagyok maximálisan lenyűgözve. Ez az elégedetlenség nem teljesen negatív, van benne valami jó is. Soha nem akarom újra megtenni azt, amit már megtettem, hanem valami mást szeretnék kipróbálni - fogalmazta.
Mindig is kíváncsi és nyitott jellem volt, szívesen tanul meg új dolgokat, úgy véli, pont ez a sikerének a mozgatórugója.
- Ha annyira magabiztos lennék, és mindent csak a tehetségemre alapoznék, talán már rég feladtam volna a zenélést. De még soha nem hittem magamban igazán.
A pandémia alatt az ő élete is jócskán megváltozott, hiszen nem tudott turnézni, aggódott a szüleiért, de az élet pozitív oldalait próbálta előtérbe helyezni, nem mellesleg sokkal több időt töltött párjával és a gyerekeivel, mint más esztendőkben.
A rajongóinak jó hírrel szolgált, júliusban jelenik meg legújabb kislemeze, emellett hozzá egy videóklip is társul, amit már le is forgatott.
- Ebben az évben még jön ki pár dalom, amik majd az új albumomon is rajta lesznek, szerintem jövőre már a rajongók is hallhatják a teljes lemezem.
Eva Longoria bikinis fotói
Összegyűjtöttük Eva Longoria bikinis és fürdőruhás fotóit.
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- enrique iglesias