Kínos, Sandra Bullock lánya mibe keveredett: foghatta is a fejét a színésznő a kis Laila miatt
Sandra Bullock kislánya egy másik hollywoodi nagyágyú gyermekével veszett össze az iskolában.
A most 57 éves Sandra Bullock 2010-ben, nem sokkal botrányos válása után, mint egyedülálló szülő fogadta örökbe első gyermekét, egy kisfiút, Louis-t. 2015-ben ismét bővült a család, adoptálta az akkor hároméves kislányt, Lailát.
A 41 éves Channing Tatum szintén szülő, exfeleségétől, Jenna Dewantól 2013-ban lánya született, aki az Everly nevet kapta. A két gyerek nagyjából egyidős, így nem meglepő, hogy úgy alakult, jelenleg egy iskolába járnak.
Sandra Bullock kislánya, Laila
Sandra Bullock és Channing Tatum sokáig nem ismerték egymást személyesen, első találkozásuk pedig nem a vörös szőnyegen vagy egy filmforgatáson történt. Az élet úgy hozta, hogy erős akaratú kislányaik veszekedése miatt mindkettőjüket berendelték az iskolaigazgatóhoz.
- Van két nagyon-nagyon erős akaratú kislányunk, akik nagyon kicsik még, abban a korban vannak, amikor könnyen összeütik a buksijukat - kezdte a történetet Channing Tatum a Late Late Show with James Corden című műsorban, ahová Sandra Bullockkal együtt hívták meg, mivel közösen szerepelnek a 2022-es moziban, Az elveszett városban.
Ezután a színésznő folytatta, hozzátette, hogy mindketten hívásokat kaptak az iskolából, hogy fáradjanak be, mert a kislányok összevesztek, és ki kellene békíteni őket.
- Azt szerették volna tudni az iskolában, hogy hogyan tudjuk ezt megoldani. Emlékszel arra a napra, amikor volt egy nagy veszekedésük? Kérdeztem, hogy fel kell-e hívnom Channinget vagy Jennát, hogy mit kell most tennem. Azt mondták, hogy nem, csak adunk nekik egy feladatot. A feladat az volt, hogy ki tud kedvesebb lenni a másikkal, úgyhogy napokig vitték egymásnak a pohár vizeket - mesélte Sandra Bullock.
A színésznő és Channing Tatum könnyen összebarátkozott, a közös munka pedig még közelebb hozta őket egymáshoz. Sandra Bullock már többször nyilatkozta, a színész olyan neki, mint egy testvér, akitől a születésekor elválasztották. Nagyon kedvelik egymás humorát és jól megértik a másik gondolkodását.
Sandra Bullock otthona
A hírességek közül sokan vannak, akik egyszerre több ingatlant is fenntartanak, hogy a házakat bérbe adják. Sandra Bullock nevén például több ingatlan is van az Egyesült Államokban, utoljára 2021-ben vett egy új otthont Beverly Hillsben.
Íme Sandra Bullock Beverly Hills-i luxusotthona: nem semmi, hogy rendezték be a házat
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Getty Images/Albert R. Ortega
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- sandra bullock