LSD, fű és feleségverés
John Lennon az LSD-ről, Bill Murray a gimis botrányokról, Tina Turner a verésekről, Ray Charles pedig a vakságról mesélt.
A Rolling Stone magazinnak 1967-es megalapítása óta olyan hírességek adtak interjút, mint Jim Morrison, a Dalai Láma vagy Robin Williams. A hírességek kendőzetlenül vallottak titkaikról, fájdalmaikról, pályafutásukról, sikereikről és bukásaikról - nem véletlen, hogy a kéthetente megjelenő lap a tengerentúli populáris kultúra egyik meghatározó része. A Cartaphilus Kiadó idén adta ki az immár több mint négy évtizedes múlttal rendelkező magazin történetének legjelentősebb nagyinterjúit. Ezekből választottunk ki négy egészen érdekes kérdést.
John Lennon – 1971. január 21.
- Hogy kerültél kapcsolatba az LSD-vel?
- Egy londoni fogorvos adta be nekünk először, George-nak, nekem meg a feleségeinknek, a tudtunk nélkül, amikor nála vacsoráztunk. George barátja volt, és a fogorvosunk is akkoriban. Azt hiszem, a kávénkba tette. Nem is tudta, mi az, akárcsak a többi tipikus középosztálybeli londoni hedonista.
Csak hallott róla, és nem tudta, miben különbözik a fűtől vagy a tablettától, és beadta nekünk. Majd így szólt: nem tanácsolom, hogy most elmenjetek, mi pedig azt hittük, hogy valami orgiára akar minket marasztalni, amihez nem volt túl sok kedvünk, így inkább elhúztunk az Ad Lib klubba és még pár diszkóba, ahol aztán őrületes dolgok történtek.
Ray Charles – 1973. január 18.
- Amikor gyengülni kezdett a látásod, megpróbáltál minél több dolgot magadba szívni, hogy emlékezhess később?
- Azt hiszem, túl kicsi voltam ahhoz, hogy ez valóban foglalkoztasson. Tudom, hogy voltak dolgok, amiket szerettem nézegetni. Szerettem például a napot. Nem tett jót a szememnek, de szerettem. Éjszaka szerettem a holdat bámulni. Kimentem a kertbe, és csak néztem. Piszkosul elbűvölt.
Akárcsak a villám, ami pedig a legtöbb embert riasztja. Nekem viszont tetszett gyerekkoromban.
Mindent csodálatosnak találtam, ami ragyogott, bármilyen fényt. Valószínűleg valami gyújtogató lett volna belőlem, ha nem így alakul.
Aztán meg a színek! Megőrjített a vörös. Mindig is gyönyörű színnek véltem. Emlékszem az alapszínekre. Fogalmam sincs, milyenek lehetnek az árnyalatok, mint például a pisztáciazöld. De ismerem a feketét, a zöldet, a sárgát, a barnát meg ilyeneket. És természetesen emlékszem anyámra, a szépségére. Istenem, mennyire szép volt!
Bill Murray – 1984. augusztus 16.
- Mi volt veled a gond az iskolában?
- Ugyanezt kérdezték a tanáraim is annak idején: mi a gond, Bill? Valami bánt? Baj van otthon? Nem tudom, egyszerűen csak nem érdekelt a suli túlságosan.
A tanulást untam, lusta voltam hozzá. Még mindig az vagyok. Nem motivált semmi, hogy jó jegyeket szerezzek. Az általánosban csak gond volt velem. Igaz, nem túlságosan komoly gond.
Amikor elkezdtem a gimit, akkor már sokkal kifinomultabb garázdálkodókkal találkoztam. Úgy értem, az ottani srácok tényleg nagyon intelligensek voltak - 148-as IQ-val -, és igazi őrültek, őket rúgták ki először füvezésért. Egyszerűen csak másban utaztak, mint a tipikus jezsuita rendben-fiam-tanulj-és-fogd-be-a-szád attitűd.
Szóval, ha az iskola szabályzata tiltotta a hosszú hajat, akkor ők lenyalták a hosszú hajukat, hogy rövidebbnek tűnjön, és, ha hétvégén összefutottál velük, döbbenten láthattad, milyen hosszú hajat viselnek hajmosás után. Nem érdekelte őket, hogy az előkészítős diáksereg zsírozóknak csúfolja őket, mert amikor eljött a hétvége, akkor ők teljesen másként ütötték el az időt, mint a wilmette-i srácok, akik sörrel próbálták feldobni magukat. Eszük ágában sem volt részt venni az egész katolikus előkészítő iskolás társaságban. Belvárosiak voltak, betéptek, és blues-t hallgattak.
Tina Turner – 1986. október 23.
- Próbáltad valaha elhagyni Ike-ot?
- Persze, néhányszor, de mindig rajtakapott, mielőtt elmenekülhettem volna. És ez megijesztett. Tudtam, hogy, ha elcsíp, akkor megver a vállfával. Akkor használta először a vállfát, amikor elmenekültem.
Kölcsönkértem némi pénzt az ismerőseimtől, akik mindenben segítettek, mert tudták, mi folyik, és buszra szálltam. Elaludtam, és amikor felébredtem, ő állt előttem: szállj csak le, te picsa - ordította. Halálra rémültem. Ike előbb ért oda, ahova indultam, mint én.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Abban az időben fegyvert viselt. Azt éreztette velem, hogy bármelyik pillanatban a fejemnek szegezheti. Visszamentünk a hotelba, ő pedig a pisztolyával játszadozott. Tudta, mit csinál. És lógott ott egy fogas, ő meg hirtelen megragadta, és forgatni kezdte a kezében. Nem akartam hinni a szememnek. Annyira magabiztosan bánt vele, hogy biztos használta már valaki máson is azelőtt.
A Rolling Stone interjúsorozata 1967 óta a generáció legfontosabb amerikai folyóiratának fénypontja. Kulturális jelentőségű, hiszen legnagyobb rocksztárjaink, filmcsillagaink és bálványaink úgy fedik fel benne valódi lényüket, ahogy sehol máshol. És most, első alkalommal, egyetlen kötetbe összegyűjtve olvasható a magazin figyelemreméltó negyven éves történetének legjobb negyven interjúja. Ezek az interjúk teljesen kendőzetlenül mutatják be az egót és az alkotás tébolyát, a melankóliát és az eksztázist, a tragikus bukást és a dicső győzelmet. Így a Rolling Stone - Interjúk sokkal több, mint gyűjtemény: kultúrtörténet, mely korunk és a kort meghatározó személyiségek portréját nyújtja.
Kiadja a Cartaphilus Kiadó.
Ára 4500 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.
OLVASD EL EZT IS!
- botrány
- morgan freeman
Durva erőszak, szex és drogok: 2009 legszaftosabb botrányai
- botrány
- mickey rourke
A 4 legdurvább sztárbotrány élő adásban
- botrány
- ronaldo