Ez a színésznő volt Columbo élete szerelme - Peter Falk 33 éven át imádta Sherát
Peter Falk és felesége 34 évig voltak házasok.
Peter Falk neve szinte egybeforrt a Columbo című sorozattal, a színész 32 éven keresztül bújt a sokszor dilettánsnak tűnő, de valójában páratlan ésszel megáldott hadnagy bőrébe. Bár sokszor hangoztatta, hogy mennyire nem szereti a szerepet, a hírnevét, sőt, második feleségét, Shera Danese-t is a sorozatnak köszönheti.
A színész 1977-ben a forgatáson ismerkedett meg Sherával, a nő ekkor 28, Falk pedig 50 éves volt, azonban szerelem szövődött közöttük első látásra. Nem is vártak sokáig, még ugyanabban az évben összeházasodtak, és egészen a színész 2011-es haláláig egy párt alkottak. Házasságuk nagyon harmonikus volt, a színész annyira szerette a nejét, hogy még a sírkövére is azt vésték fel: „én nem itt vagyok, hanem otthon, Sherával”.
Képes összeállításunkban megnézheted, mennyire nagy volt közöttük az összhang.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- terence hill
Ő Terence Hill felesége - Már 50 éve élnek boldog házasságban
- sztár
- freddie mercury