Ő volt a Dallas Bobbyjának élete szerelme – Patrick Duffy 2 éve vesztette el feleségét
Patrick Duffy és felesége 43 évig éltek boldog házasságban.
Nők milliói rajongtak a Dallas című sorozatból Patrick Duffyért, aki Bobby Ewing bőrébe bújt. Amikor még ment a sorozat, rengetegen bombázták őt szerelmes levelekkel, pedig akkor az ő szíve már rég foglalt volt, feleségével, a nála 10 évvel idősebb Carlyn Rosserrel 43 évig éltek boldog házasságban.
Ő volt Patrick Duffy élete szerelme
A színész korábban az Independentnek mesélte el, hogy feleségével egy iskolai tánccsoportturné buszán találkoztak először, ő akkor volt 22 éves. Carlyn balerina volt, ő pedig azért tartott a tánccsoporttal, mert ő volt a narrátor az előadások alatt. Ám volt egy kis probléma, ugyanis amikor megismerkedtek, a nő már 13 éve házas volt.
- Neki volt a legnehezebb dolga, hiszen el kellett mondania a férjének, hogy vége. Pedig boldog házasok voltak, ráadásul az övék nem is volt egy rossz párkapcsolat. A volt férje jó ember volt - vallotta be a lapnak a színész.

1974-ben mondták ki a boldogító igent, még ebben az évben megszületett az első gyermekük, Padraic Terrence, 1980-ban világra jött második kisfiuk, Conor. Patrick Duffy bolondult feleségéért, több interjúban is hangoztatta, hogy Carlyn tette őt a világ legboldogabb emberévé. Elmondása szerint kedvese igazi művészlélek volt, ez pedig rá is nagy hatással volt, festményeket is gyűjtöttek.
A sztárt felesége mindenben támogatta, emellett a vörös szőnyegen is gyakran mutatkoztak együtt, ám sajnos 2017 januárjában Carlyn elhunyt. Patrick Duffy nem nyilatkozott sokáig a felesége elvesztéséről, csak a halála után fél évvel ezt írta ki Twitterére: "hat hónappal ezelőtt ezen a napon megállt a szívem, annak ellenére, hogy még most is élek, ahogyan ő is szerette volna. Hamarosan örökké együtt leszünk. Köszönöm a szeretetet és a törődést" - írta akkor a megható sorokat.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- george clooney















