Szívfacsaró, hogy teltek Olivia Newton-John utolsó napjai: már lábra állni sem tudott
Olivia Newton-John utolsó napjairól az unokahúga rántotta le a leplet.
Olivia Newton-John hétfői halála az egész világot megrendítette, a Grease imádott Sandyje 73 évesen hunyt el, mellrákkal küzdött, a negyedik stádiumban volt. A család közleményéből kiderült, hogy az otthonukban hunyta le örökre a szemeit, szerettei körében, békés módon távozott.
Az utolsó napjaiban már nagyon gyenge volt, vallotta be unokahúga, Tottie Goldsmith a Nine Network csatornán futó The Current Affair című műsorban, írta meg a Daily Mail.
Olivia Newton-John utolsó napjai
Az 59 éves Tottie elárulta, hogy nagynénje egészségi állapota súlyosan megromlott az utolsó napokban.
- Ez számunkra nem volt megdöbbentő, mindnyájan tudtuk, mennyire beteg volt, különösen az elmúlt öt napban. Nem tudtam időben visszatérni Amerikába, viszont szerettem volna tőle búcsút venni, így megkértem a férjét, hogy tartsa Olivia füléhez a telefont, de eközben bekapcsolta a FaceTime-ot, így sikerült utoljára látnom őt. Mindent elmondtam neki, amit el kellett árulnom. Akkor már elhagyott bennünket, de úgy érzem, megértette a mondandómat - magyarázta a könnyeivel küzdve.
Az utolsó időszakában már nagyon vékony volt, és látszott rajta, hogy mennyire beteg, az unokahúg még egy beszélgetésükre is visszaemlékezett, amelynek pontos időpontját nem fedte fel, viszont az Olivia Newton-John Centre-ben történt, amit Ausztráliában hoztak létre, hogy a sztár segíteni tudjon rákbeteg sorstársain.
- Megkérdeztem tőle, hogy fél-e a haláltól, erre ezt válaszolta: "Bolond, nem félek. Sokkal többet tettem meg ebben az életben, amit valaha is elképzeltem."
Sok fájdalommal küzdött, ez egy nehéz út volt a számára.
- Nem csak a rák volt az, ami megtámadta a szervezetét. Más komplikációk is felmerültek nála, ami miatt kórházba került az érzékeny immunrendszerével.
A műsorvezető arra is rákérdezett, mi volt az énekesnő és színésznő legnagyobb büszkesége, erre az unokahúg egyből rávágta, hogy a gyermeke, Chloé.
- Annyira imádta azt a lányt. Chloé most egy nagyon kemény időszakon megy keresztül, de csodálatos ember.
A Grease-ből ismert Didi Conn a Good Morning Americában mondta el, hogy Newton-John már járni sem tudott az utolsó napjaiban, annyira gyenge volt, és egész napos ellátásra szorult.
- A férje, John és a lánya, Chloé folyamatosan ott voltak mellette, Olivia azt mondta nekem, hogy reménytelenül elkötelezettek voltak mindketten.
Olivia Newton-John és lánya
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen felvételeket töltött fel Chloé Lattanzi édesanyja emlékére az Instagram-oldalára.
Olivia Newton-John és lánya megható, közös képeken: ilyen jó édesanya volt a Grease sztárja
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció