Michael Caine alig bír már rendesen járni: szomorú döntésre jutott a 90 éves színész
Michael Caine bejelentette visszavonulását.

Az Oscar-díjas Michael Caine a The Telegraphnak adott friss interjújában jelentette be visszavonulási szándékát.
Döntését azzal indokolta, hogy egyszerűen már túl idős ahhoz, hogy dolgozzon, illetve még a lábai állapotára is panaszkodott.
Michael Caine visszavonul
73 évnyi filmezés után Caine elhatározta, hogy nem vállal több filmszerepet. Idén októberben mutatják be legújabb mozifilmjét, a The Great Escaper című alkotást. A film másik főszereplője Glenda Jackson, aki a forgatások után pár hónappal hunyt el 87 évesen idén júniusban. Ez lesz az utolsó film, amiben láthatják a rajongók.

Caine Bernard Jordant játssza, egy 2. világháborús veteránt, aki megszökik az idősek otthonából annak érdekében, hogy elutazzon Franciaországba, és részt vegyen a normandiai partraszállás 90. évfordulóján. A sztori igaz történet alapján készült.
- Olyan boldog voltam, hogy eljátszottam a szerepet. Szerettem Bernie karakterét, szerintem elképesztő ember volt, és olyan gyönyörűen megírták a történetét.
Caine bevallotta, a koronavírus miatt eleve három évig nem forgatott, akkoriban úgy gondolta, nem is dolgozik már többet a filmiparban, erre felajánlották neki Bernard szerepét, amit elfogadott. Azonban a forgatások elég nagy kihívással jártak, hiszen nehezére esett a járás.
- Egy nagyon jó sétabotot adtak nekem, amivel sikerült leforgatnom a jeleneteket. Csak egyszer kellett felvenni őket, majd utána felborultam.
Megerősítette az interjú alatt azt is, hogy most már visszavonult.
- Kilencvenéves ember vagyok, és már járni sem tudok rendesen - tette hozzá.
Michael Caine felesége
A színész fejét első pillantásra elcsavarta szépségkirálynő kedvese.

Kiút a gyermekkori traumákból - Hogyan építhetjük újra életünket?
A Femina Klub februári vendége Kovács András Péter humorista, író lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy szenvedélybeteg szülők gyerekeiként hogyan lehet talpra állni felnőttként. Milyen sérüléseket szereznek ezek a gyerekek, hogyan próbálnak meg túlélni? Mi történik egy olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg? Van-e kiút, felnőttként milyen lépéseket tehetünk a múltbeli sebek gyógyítása érdekében?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. február 26. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images