Michael Caine egy reklámban szúrta ki gyönyörű feleségét: 48 éve élnek boldog házasságban

A színész fejét első pillantásra elcsavarta szépségkirálynő kedvese.

Michael Caine felesége
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Michael Caine hihetetlen karriert tudhat magáénak a filmiparban, több száz filmet forgatott már. Számos díjat zsebelt be, köztük az Oscart kétszer is elnyerte. Azonban szerelmi élete sem kevésbé lenyűgöző, mint színészi munkássága, tündérmesébe illő módon ismerte meg a feleségét.

Első házassága 1962-ben ment tönkre, saját bevallása szerint azért, mert még túl fiatal volt, és nem tudta, hogyan kezelje a pályája elején ért kudarcokat. Ráadásul úgy vélte, szintén színész kedvese sokkal tehetségesebb nála, így már azt fontolgatta, feladja az álmát, hogy befusson Hollywoodban.

Michael Caine és felesége

Épp jókor toppant be az életébe második felesége, aki egyben élete szerelme lett, és meghatározó szerepet játszott későbbi sikerei elérésében.

michael caine wife
Fotó: Getty Images Hungary

Shakira Baksh-ot hazája legszebbjének koronáztak, miután megnyerte a Miss Guyana címet, egy tévéreklámban szerepelt, ekkor 1971-et írtunk. Ebben szúrta ki a színész. Ahogy megpillantotta a lányt a hirdetésben, egyből megbabonázta őt a szépsége. Olyannyira, hogy egyből repülőre szállt volna, hogy felkutassa kiszemeltjét, hiszen biztosra vette, hogy a tengerentúlon él.

Szerencsére nem kellett messzire mennie, ugyanis egy barátjától megtudta, aki annál a tévétársaságnál dolgozott, ami a reklámot sugározta, hogy bár az egzotikus szépség nem angol, de Angliában él és dolgozik. A telefonszámát is sikerült megkaparintania, majd addig hívogatta a lányt, amíg az a 11. tárcsázásra végül felvette neki a kagylót.

michael caine
Fotó: Jim Spellman / Getty Images Hungary

A pár azóta is együtt van, pontosan 48 éve élnek boldog házasságban. A színésznek bombabiztos receptje van arra, mitől működik jól egy kapcsolat.

- A jó házasság titka: a külön fürdőszoba. Sose akarj megosztozni egy nővel a fürdőn, különben a végén ott végzed egy kicsi sarokban a piperedolgaiddal. Idősebb vagyok a feleségemnél, ezért nekem is kell a tér - viccelődött Jonathan Ross interjújában.

Hollywood legendái akkor és most

Robert De Niro, Morgan Freeman, Michael Caine, Jean Reno, Gérard Depardieu - csak néhány név, akiket idősebben ismertünk és szerettünk meg. Nézd meg, hogy néztek ki ezek a sztárok fiatalkorukban!

Ilyen sármos volt Robert De Niro fiatalon - Elepedtek érte a nők

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük