A Szulejmán Hürremje a szülés után 3 hónappal testhezálló estélyit húzott: nagyon nőiesen festett Meryem Uzerli

Meryem Uzerli a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál vörös szőnyegén pózolt.

Meryem Uzerli a moszkvai filmfesztiválon
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál április 22-én startolt el, a rendezvény április 29-éig tart majd. 1935-ben rendezték meg először az eseményt a velencei filmfesztivál mintájára, ezután hosszú évekig nem tartották meg, majd 1959-től minden évben megtartották, 2020-ban a koronavírus-világjárvány kitörése miatt áprilisról októberre tolták át az időpontot, ám idén ismét ebben a hónapban látogat el a filmvilág krémje az orosz fővárosba.

A török-német származású Meryem Uzerli a nyitóesten vett részt, ugyanis a fesztiválon bemutatták a Kovan című filmjét.

Meryem Uzerli a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon

A 37 éves színésznő varázslatosan festett a vörös szőnyegen, még a leglegendásabb hollywoodi dívák is megirigyelhették volna a külsejét. Egy testhezálló, fekete estélyiben vonta magára a figyelmet, ami szépen kiemelte nőies alakját. 

GettyImages-1232465042
Fotó: Anton Novoderezhkin / Getty Images Hungary

A kreációt a vállrészénél látványos tollakkal díszítették annak érdekében, hogy kicsit különlegesebbé váljon az összhatás. A ruhát a Yanina Couture divatház tervezője készítette el a színésznőnek, a rajongóknak is tetszett az estélyi, többen megdicsérték Instagramján, hogy mennyire gyönyörűen festett a vörös szőnyegen.

Az utóbbi hónapokban magánéletéről írtak a lapok, ugyanis 2021 januárjában életet adott második kislányának, Lily Koinak. Lara lánya már hétéves, ő 2014 februárjában született meg. Két kislánya a mindene, első gyermekének apja Can Ates, aki pár hónap járás után megcsalta a színésznőt, akkor szakítottak is, viharos kapcsolatuknak akkor vetett véget, amikor a férfi arra kérte Uzerlit, vetesse el a babáját. Sokan drukkoltak neki, hogy találjon rá egy olyan társra, aki tiszta szívéből szereti és tiszteli őt, szerencsére az élet ezt meg is adta neki. Második gyermekének édesapja amerikai szerelme, akivel boldog párkapcsolatban él évek óta.

GettyImages-1232467074
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

A magyar nézők a Szulejmán Hürrem szultánájaként kedvelték meg, a sorozatban 2011 és 2013 között játszott, érdekesség, hogy ez volt az első török produkció, amiben feltűnt, előtte csak német filmekben és sorozatokban játszott.

- Törökországba költöztem, miután megkaptam a szerepet. Bevallom, még sosem töltöttem el ennyi időt édesapám hazájában, így egyértelműen egy érzelmekkel teli időszak volt számomra az az időszak - mesélte az Arabian Modának adott interjújában.

- Pont akkor ért véget egy hatéves kapcsolatom, nem volt munkám, és fogalmam sem volt, hogyan fizethetném tovább az albérletem. Reménykedtem, hogy megkapom a szerepet - tette hozzá.

Végül megkapta Hürrem szerepét, ám 2013-ban teljesen kiégett, így egyik pillanatról a másikra otthagyta a sorozatot.

Halit Ergenç és felesége

Képes összeállításunkban megnézheted, ki rabolta el a Szulejmán sztárjának szívét.

A Szulejmán sztárja ezt a gyönyörű színésznőt szereti: Halit Ergenç 11 éve házas

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük