Ki nem találod, mi volt Meghan hercegné mellékállása a színészet mellett - Erre sokan nem gondoltak volna
Ezzel foglalkozott Meghan hercegné, mielőtt színésznőnek állt.
Meghan hercegnéről szinte mindenki tudja, hogy mielőtt megismerkedett Harry herceggel, színésznőként kereste a kenyerét, azonban azzal kevesen vannak tisztában, hogy volt egy másik foglalkozása is, amit előszeretettel művelt.
Kalligráfusként dolgozott, illetve kézírást oktatott Beverly Hillsben 2004-től 2005-ig. Ez volt a mellékállása, ami mellett meghallgatásokra járt, hogy beindítsa színésznői karrierjét.
Meghan hercegné gyönyörű kézírása
Tehetségéhez semmi kétség. Az általa írt meghívók egytől egyig szemkápráztatóak. Ezt a kis jegyzetet az angol Vogue magazin szeptemberi kiadásába írta.
- Egy vastag, fehér zoknit húztam a kezemre, úgy álltam neki mindig az írásnak, hogy semmilyen szennyeződés ne érje a papírt, amin dolgoztam. Ebből próbáltam fizetni a számláimat. Büszke vagyok arra, hogy olyan időkben, amikor úgy tűnik, már senki nem értékeli a kézzel írt leveleket, én próbálom életben tartani ezt a szokást - mesélte a Harper’s Bazaar interjújában.
Karrierjére is jó hatással volt ez a munka, hiszen még hírességek is felfigyeltek kézügyességére, például az énekes, Robin Thicke is felkérte, hogy ő címezze esküvői meghívóinak borítékjait.
Mielőtt Harry herceggel bejelentették, hogy visszalépnek a betöltött szerepkörükből a királyi család magas rangú tagjaiként, az udvarban is nagy hasznát vette gyönyörű kézírásának, hiszen az etikett is azt írja elő, hogy a királyi család tagjainak szépen és helyesen kell írniuk. Így amikor még mielőtt Harry herceg feleségül vette volna, a szépírás gyakorlásával már nem kellett bajlódnia.
Harry herceg és Meghan hercegné kisfia
Összeállításunkban megmutatjuk Archie legédesebb fotóit - az első képeket, a keresztelős fotókat, az apák napi felvételt, élete első pólómeccsét és az Afrikában készült képeket is!
Meg kell zabálni Meghan és Harry kisfiát - Archie-ról ilyen édes fotók készültek 2019-ben
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- katalin hercegné