Meg Ryan már 60 éves: friss fotókon a romantikus filmek sztárja
Friss felvételeket mutatunk a szülinapos Meg Ryanről.
Meg Ryan volt a '90-es évek egyik legnépszerűbb színésznője, elsősorban romantikus alkotásokban láthattuk viszont, olyan filmekkel lopta be magát sokak szívébe, mint a Harry és Sally, A szerelem hálójában, A szerelem hullámhosszán, a Francia csók vagy az Angyalok városa. 1981-ben állt életében először a kamerák elé, a Gazdagok és szépekben játszott, abban az évben lett húszéves. Hihetetlen, hogy rohan az idő, ugyanis tegnap ünnepelte a 60. születésnapját.
Ma 60 éves Meg Ryan
Meg Ryan 1961. november 19-én született Fairfieldben, Connecticut államában. Édesanyja korábban színésznő, majd angoltanár lett, apja pedig matematikát oktatott. Nagy család tagja volt, két lány- és egy fiútestvérrel nevelkedett, sajnos a szülei házassága tönkrement, 15 éves volt, amikor elváltak. Miután 1979-ben elvégezte a középiskolai tanulmányait, újságírónak tanult, az egyetemi évei alatt reklámszerepeket vállalt el, majd egy állandó szerepet kapott az As The World Turns című szappanoperában. Ekkor már tudta, hogy színésznő lesz belőle.
Az 1989-es Harry és Sally hozta meg számára az igazi áttörést, ami annyira meggyőzte a kritikusokat, hogy még Golden Globe-díjra is jelölték. Sokáig úgy tűnt, megállíthatatlan, ugyanis sorra jöttek ki a sikerfilmjei, amelyek közül többet a mai napig rendszeresen ismételnek a tévécsatornák, de a 2000-es években egyre kevesebb ajánlatot kapott, emellett ő is úgy érezte, hogy kiégett Hollywoodból.
Dennis Quaid felesége volt, akihez 1991-ben ment hozzá, de 2000-ben tönkrement a házasságuk, majd 2001-ben el is váltak. Egy fiuk született 1992-ben, Jack, aki szintén színész lett. 2006 januárjában adoptált egy kislányt, akit Daisynek keresztelt el. 2010 és 2014 között John Mellencamp zenész volt a kedvese, végül 2017-ben újabb esélyt adtak egymásnak, az volt a tervük, hogy összeházasodnak, de 2019-ben felbontották a jegyességüket. Azóta nem tudni, hogy van-e valaki a színésznő életében.
Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan fest napjainkban Meg Ryan.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció