Ő volt Matilda, a kiskorú boszorkány - Így néz ki ma a 31 éves Mara Wilson
Mara Wilsont sokan a Mrs. Doubtfire - Apa csak egy van című moziból is ismerhetik.
Az 1996-os Matilda, a kiskorú boszorkány tündéri főszereplőjét Mara Wilson játszotta, a film megjelenésekor csupán kilencéves volt. Sokaknak még ismerős lehet a Mrs. Doubtfire - Apa csak egy van című moziból is, ahol Robin Williams kislányát alakította. A színésznő 2000 után azonban felhagyott a szakmájával.
Így néz ki most az egykori gyereksztár
Bár 13 évesen felhagyott a színészkedéssel, a New York-i Egyetem filmszakát végezte el, viszont, miután lediplomázott, nem tért vissza a filmiparba, helyette az írásra koncentrált. Cikkeket írt az Elle-nek, a The New York Times-nak, a Vanity Fairnek vagy éppen a Jezebelnek. 2016-ban még egy önéletrajzi könyvet is kiadatott az egykori színésznő, aki mára felnőtt nővé vált.
A 31 éves Mara a 2010-es évek után néhány sorozatban feltűnt mellékszereplőként, de akkor már nem volt célja, hogy ismét sikeres színésznővé váljon, az írásban megtalálta a helyét. A The Guardiannek adott interjújában bevallotta, hogy sosem erőltették a szülei, hogy színészkedéssel foglalkozzon, ő szerette volna kipróbálni magát, ugyanis az édesapja a filmiparban dolgozott, míg a bátyja szerepelt néhány reklámban, ő pedig szeretett volna a nyomdokukba lépni. Eleinte élvezte a reflektorfényt, ám, miután belépett a pubertáskorba, és elkezdett változni a teste, egyre több kritika érte: hiába járt meghallgatásokra, nem hívták vissza, így az apja tanácsára inkább az iskolára kezdett koncentrálni.
Emlékszel a Huncutka göndör hajú kislányára? Dögös nő lett Alisan Porterből
Alisan Porter a Huncutka című filmben szerzett magának hírnevet.
Elolvasom
Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!