Liam Neeson élete szerelme volt: Natasha szörnyű baleset áldozata lett

Szívszorító, hogy végződött a színészek szerelme.

Liam Neeson szerelme baleset

Liam Neeson sajnos nemcsak az Igazából szerelemben, hanem a való életben is elvesztette kedvesét. A család 2009-ben síelni ment a kanadai Quebecbe, itt történt meg a végzetes tragédia, amire senki sem számított.

A színész 1993-ban ismerkedett meg Natasha Richardsonnal, akivel azonnal egymásba szerettek. A nő ekkor még Richard Fox producer felesége volt, de nem sokkal később elvált tőle és összejött Liammel, aki pár évvel azelőtt még Helen Mirrennel is romantikus kapcsolatot ápolt.

Ő volt Liam Neeson élete szerelme

A pár 1994-ben össze is házasodott, és nem csak a magánéletben, a munkában is nagy volt az összhang: ekkoriban együtt játszottak a Broadway színpadán az Anna Christie című darabban. Liam nehezen mutatta ki érzéseit, ez pedig kezdetben több konfliktust is okozott kettejük között. A sármos színész mikor rájött, elveszítheti szerelmét, megváltozott, jobban kimutatta érzéseit. Kedvéért még a James Bond-szerepről is lemondott - amiről bővebben ebben a cikkben írtunk. 1995 megszületett első, majd 1996-ban második fiuk is.

Így történt a szörnyű baleset

A kezdeti súrlódások után a színész pár boldogan élt egészen 2009-ig, amikor is márciusban a feleség Kanadába ment síelni fiaival. Natasha a kezdő pályán szenvedett balesetet, ami kezdetben nem tűnt súlyosnak. Az Apád-anyád idejöjjön című családi vígjátékból ismert színésznő visszautasította az orvosi segítséget, fiával együtt visszament a szállodai szobába, ahol felhívta Liamet és elmesélte a történteket. Bár férjét megnyugtatta, hogy semmi gond sincs, a rákövetkező pár órában egyre romlani kezdett az állapota, ezért a New York-i kórházba szállították, ahol kiderült, vér gyűlt össze az agyában. A Torontóban forgató férj azonnal rohant Natashához, azonban mire odaért, az orvosok rossz hírrel szolgáltak: a felesége agya leállt.

Liam Neesonnal megtörtént az, amitől mindenki fél, a kórházi ágyon kellett elköszönnie kedvesétől, aki a balesetet követően három nap múlva, 45 évesen elhunyt. A színész egyedül maradt tinédzser fiaival, azóta visszavonultan él, magánéletéről jóformán semmit sem tudni, komoly párkapcsolata pedig azóta sem volt.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Így néznek ki Liam Neeson fiai ma - Nézd meg!

Liam Neesont  az akciófilmek veteránjaként tartják számon. Olyan alkotásokkal vívta ki magának ezt a pozíciót, mint az Elrabolva-filmek, a Sírok között vagy az Éjszakai hajsza. 

Ők Liam Neeson helyes fiai: Micheál 27, Daniel 26 éves

Mutatjuk, hogy festenek Liam Neeson felnőtt fiai.

Elolvasom

(Címlapkép forrása: Getty Images Hungary)

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük