Lewis Hamilton emiatt volt dühös, miután Tom Cruise-zal telefonált: élete legfelkavaróbb hívása volt
Lewis Hamilton eredetileg benne lett volna az új Top Gun-filmben, mégis ki kellett kosaraznia Tom Cruise-t.
Tom Cruise élete legsikeresebb és legjövedelmezőbb filmje a Top Gun: Maverick, a '80-as évek klasszikusának folytatása eddig közel 1,3 milliárd dollárnyi bevételt hozott.
Lewis Hamilton, a Forma-1 hétszeres világbajnoka az eredeti tervek szerint benne lett volna az alkotásban, ám végül ez mégsem így alakult, erről a pilóta a Vanity Fairnek adott interjújában mesélt.
Lewis Hamiltonnak emiatt kellett visszautasítania Tom Cruise-t
Hamilton, bár nem akar karriert csinálni Hollywoodban, egy-egy apróbb szerepet már elvállalt karrierje során. 2011-ben a Verdák második részében szinkronizált, 2016-ban a Zoolander második részében tűnt fel, egy évvel később a Verdák 3-ban tért vissza. A lapnak adott interjúban elmondta, majdnem benne volt a Top Gun folytatásában.
Tom Cruise-zal jó barátok, szerinte a színész az egyik legkedvesebb ember, akivel valaha találkozott.
- Évekkel ezelőtt meghívott A holnap határa című film forgatására, aztán idővel jó barátokká váltunk. Amikor meghallottam, hogy érkezik a Top Gun második része, úgy éreztem, úristen, muszáj megkérnem őt, hadd szerepeljek benne - fogalmazta.
- Mondtam neki, nem érdekel, mit csinálok, akár fel is söprök, egy takarító leszek a háttérben - poénkodott.
Cruise természetesen egyből igent mondott a sztársportolónak, felajánlotta, hogy ő lehet az egyik harci pilóta.
Nyilvánvalóan Hamilton izgatott volt az új kihívás miatt, ám végül beköszöntött a valóság. A forgatás a Forma-1-es szezon csúcspontján zajlott volna, ami miatt nem tudta a szerepet elvállalni, lehetetlen küldetésnek tűnt, hogy a Forma-1-es futamon is vezessen, emellett még bevállaljon egy több napig elhúzódó filmes forgatást. Muszáj volt telefonon beszélnie Cruise-zal és a film rendezőjével, Joseph Kosinskival.
- Azt hiszem, ez volt életem legfelkavaróbb telefonbeszélgetése - vallotta be Hamilton, aki dühös is volt magára, hogy ki kellett kosaraznia Cruise-ékat.
Hozzátette, hogy ő egy vérbeli maximalista, és belátta, nincs elég ideje, hogy tökélesen elvégezze a feladatát a forgatáson. Szerencsére ez nem csorbított semmit a két híresség kapcsolatán, a mai napig jó viszonyt ápolnak egymással.
Tom Cruise lánya, Suri
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen szép a 16 éves Suri Cruise.
Friss fotókon Tom Cruise és Katie Holmes gyönyörű tinilánya: a 16 éves Suri le sem tagadhatná a szüleit
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!