Kylie Minogue tündéri, copfos kislány volt: felismered a gyerekkori képén?
Úgy nézett ki kislányként, mint egy porcelánbaba.
Kylie Minogue egyértelműen szeret nosztalgiázni. Gyakran posztol az Instagramra olyan kulisszák mögött készült felvételeket, amelyeket ikonikus slágereinek klipforgatásán rögzítettek róla. A családi albumjaiba is olykor betekinthetnek a követői, és megnézhetik, hogy milyen cuki kislány volt.
Az ausztrál díva május 28-án töltötte be az 52. életévét. A sok jókívánságot és köszöntést, amit a rajongóitól kapott, úgy hálálta meg, hogy előkereste a két lehető legtündéribb képet a gyermekkorából.
Kylie Minogue gyerekkori fotói
A fotókról egy bájos, copfos kislány mosolyog vissza ránk, aki úgy fest, akár egy porcelánbaba. Ezzel a külsővel nem csoda, hogy hamar felfigyeltek rá a filmiparban, első sorozatszerepét mindössze tízévesen kapta meg a The Sullivans című szappanoperában.
A szőke szépségnek nem volt felhőtlen gyermekkora, a családjával rengeteget költözködtek Melbourne különböző külvárosaiba. Kislányként a félénkség jellemezte, szeretett egyedül lenni, napokig elvolt a szobájában egy könyv társaságában. Ez a visszahúzódó természete az iskolában is megmutatkozott, ugyanis nehezen talált barátokat.
A karrierjének alakulását is befolyásolta érzékenysége, 17 évesen a The Henderson Kids című szériából azért írták ki, mert annyira törékeny volt, hogy menten sírva fakadt, ha egy rendező leteremtette őt, amikor elfelejtette a szövegét.
Az évek során sikerült leküzdenie szendeségét, és a zenei életbe már hatalmas önbizalommal vonult be. A pop hercegnőjeként olyan örök érvényű bulizenéket dobott a piacra, mint az I Should Be So Lucky vagy a The Loco-Motion.
Madonna tinédzserként
Ha nem tudnánk, hogy Madonna pózol a képen, fel sem ismernénk rajta. Sötétbarna loknikkal látható a felvételen, és az alakja sem annyira durván izmos, mint manapság. A vonzó kisugárzása azonban akkoriban is megvolt, dívaként pózolt a család házának udvarában Michiganben.
Madonna tinikori fotót posztolt: sötétbarna loknikkal nem biztos, hogy felismered
Így festett a hírnév előtt a pop királynője.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- melania trump
Melania Trump így nézett ki fiatalon - Fel sem ismernéd a first lady-t
- sztár
- jennifer aniston