Az Alkonyat álompárja voltak: Kristen Stewart egy nős férfival csalta meg Robert Pattinsont
A színésznőt 2012-ben kapták lencsevégre félreérthetetlen helyzetben egy másik férfival.

Hatalmas őrületet váltott ki, amikor 2008-ban bemutatták az Alkonyat-filmek legelső részét. A Stephanie Meyer regénye alapján készült modern, vámpíros Rómeó és Júlia-történetet világszerte milliók imádták. Jóval a premier után is kilométeres sorok tolongtak a mozikasszáknál.
Noha azt hihettük, hogy a rajongás nem ölthet ennél nagyobb méreteket, volt hova fokozni az izgalmakat. Sokan szabályosan megvadultak a hír a hallatán, miszerint a produkció két főszereplője, Kristen Stewart és Robert Pattinson a valóságban is egymásba szerettek.
Kristen Stewart és Robert Pattinson szakításának története
Onnantól kezdve a két színész Hollywood elsőszámú álompárjává vált. Lesifotósok hada követte őket mindenhova, és szinte nem volt olyan tinilány a földön, aki ne lett volna kíváncsi a románc minden részletére. Az ilyen mértékű figyelem természetesen roppant megterhelő volt a páros számára, akik igyekezték teljesen kizárni a médiát az életükből.

- Szándékosan megfosztottuk magunkat attól, hogy nyilvánosan fejezzük ki az érzelmeinket. Például sosem fogtuk meg egymás kezét az utcán. Nem akartuk megadni nekik ezt az örömöt. De aztán rájöttünk, nagyon nagy szívás, hogy nem andaloghatunk kézen fogva - mesélte Stewart Howard Sternnek 2019-ben.
Bár nehéz volt számukra, hogy ennyire meg kellett fontolniuk, mit és hogyan csinálnak, amikor mások is látják őket, a kapcsolatuk évekig erős lábakon állt. Már a lánykérés is a küszöbön volt, amikor Kristen Stewart olyasmit tett, amit kedvese nem tudott megbocsájtani neki.
A filmcsillag 2012-ben szerepet kapott a Hófehér és a vadász című filmben, amelynek rendezője Rupert Sanders volt. A nős férfi okozta a párkapcsolata vesztét, miután olyan fotók szivárogtak ki róluk, amelyeken épp csókot váltottak.

Bár Stewart váltig állította, hogy nem történt több közte és a filmes között, és hivatalos közleményben kért bocsánatot a színésztől, Pattinson nem tudott túllépni a dolgon, és kiadta az útját. Ráadásul Sanders házassága is tönkrement, ugyanis a felvételek láttán őt is elhagyta a felesége.
- Felgyújtottam az addig gondosan felépített kis világomat, és végignéztem, ahogy porig ég. Az igazat megvallva ezt az egészet borzalmasan traumatikus volt végigélni a húszas éveim elején. De büszke vagyok arra, hogy mára túlléptem a dolgon, és a mentális egészségem nem sérült - magyarázta Stewart 2015-ben a Marie Claire interjújában.
Az Alkonyat gyereksztárja gyönyörű nő lett
Mackenzie Foyt egy világ zárta a szívében mikor az Alkonyat - Hajnalhasadásban feltűnt a két főszereplő, Edward Cullen és Bella Swan gyerekeként. Mutatjuk, milyen gyönyörű nő lett napjainkban.
Az Alkonyat-filmek gyereksztárja volt - A 20 éves Mackenzie Foy gyönyörű nő lett
A filmben Edward és Bella lányát, az emberfelettien szép Renesmee-t játszotta.
Elolvasom
Múzsák a csók után irodalmi est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart május 8-án, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni. A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel.
Promóció