Keanu Reevest egyszer megdobálták a színpadon: zenészként egyáltalán nem volt sikeres
Keanu Reeves a '90-es években alapította meg Dogstar nevű együttesét.
Keanu Reeves három évtizede Hollywood egyik állócsillaga. Olyan kasszasikerekben alkotott maradandót, mint a Mátrix- vagy a John Wick-filmek. Nemcsak munkásságával vívta ki a rajongók szeretetét, híresen közvetlen személyisége miatt is sokan felnéznek rá.
Épp ezért nehéz elhinni, hogy egyszer előfordult vele az, hogy a közönség lezavarta a színpadról. Pedig a ’90-es években így történt, ráadásul még meg is dobálták fellépés közben.
Keanu Reeves zenészként
A libanoni születésű színész viszonylag korán ismerkedett meg a színjátszással. Miután szülei elváltak, édesanyja újraházasodott, második férje Paul Aaron színházi és filmrendező révén már hatéves korában belecsöppent a show-biznisz világába. Noha a házasság csak egy évig tartott, a férfi Reeves életének része maradt, és elkezdte terelgetni a pályán.
Miután elvégezte tanulmányait, elkezdte bontogatni a szárnyait a filmiparban: 1984-ben debütált a kamera előtt a Hangin’ In című sorozatban. A nagy áttörésre pusztán négy évet kellett várnia, 1988-ban megkaparintotta a Veszedelmes viszonyok egyik szerepét, amellyel kellőképpen sikerült felkeltenie a szakma figyelmét.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ezzel egy időben a zenélés felé is kacsintgatott. 1990-ben alapította meg Dogstar elnevezésű együttesét, miután egy közértben megismerkedett Rob Mailhouse dobossal. A formáció főleg folkzenei stílusban alkotott, azaz népies countrymuzsikát játszottak. Először tipikus garázsbandaként kezdték, majd elhatározták, hogy turnéra indulnak.
- Sikerült bejutnunk a Milwaukee Metálfesztiválra, ahol elképesztő együttesek léptek fel - főleg hard rockot és Satan rockot játszottak. Mi folkzenekar lévén nem igazán illettünk oda. Ahogy elkezdtünk játszani, a közönség megvadult: a söröspoharaikkal dobáltak meg, és ordítottak velünk, hogy húzzunk le a színpadról. Igazából gyönyörű volt, dőltem a röhögéstől - idézte fel a US magazinnak 1995-ben.
A formáció végül két album kiadása után, 2000-ben oszlott fel. A filmsztár a GQ magazinban boncolgatta, mi vezethetett az elválásukhoz. Elárulta, hogy a banda tagjai azt hitték, nem veszi elég komolyan a zenélést a filmkészítés mellett. Azt is hozzátette, hogy szerinte nem voltak elég jók ahhoz, hogy komoly sikereket érjenek el.
Sztárok, akik kedvességükről híresek
Nem Keanu Reeves az egyetlen, aki hihetetlenül kedves sztár hírében áll, képes összeállításunkban mutatjuk, hogy a rajongók szerint kik a legnemesebb lelkek Hollywoodban.
Tom Hanks tettétől neked is könnybe lábad a szemed: világsztárok, akik a legkedvesebbek rajongóikkal
Nézegess képeket!
Elolvasom