Irtó jóképű fia van az Egy rém rendes család Peggyjének - Fotón a 22 éves Jackson

Katey Sagal fia is színésznek állt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az Egy rém rendes család című sikersorozatban Peggy Bundy két kamasz, Kelly és Bud édesanyja volt. A karaktert játszó színésznő, Katey Sagal nemcsak a sorozatban élhette át az anyaság szépségét, hanem a való életben is. Sajnos első gyermeke halva született 1991-ben, ami nagyon megviselte őt, ám később két gyönyörű lánnyal és egy jóképű fiúval ajándékozta őt meg a sors. Második házasságából Sarah és Jackson, harmadik házasságából pedig Esme született meg, a legkisebb már egy béranya segítségével jött a világra 2007-ben. Nagyobbik gyermekei pedig már felnőttek, a lány 24, a fiú 22 éves.

A fia is a nyomdokaiba lépett

Katey nagyon büszke jóképű fiára, Jacksonra, ugyanis édesanyjához hasonlóan ő is a színészetet választotta hivatásául. Jackson 2016-ban kezdett el színészkedni, ebben az évben egy rövid filmben kapott szerepet, feltűnt már két sorozatban is, A semmi közepén, illetve a SEAL Team című produkciókban láthatták őt a nézők, de jelenleg is forgat. Együtt lesz látható Michael Jackson lányával, Parissal a The Space Between című alkotásban, emellett megkapta a Mrs. Fletcher nevű vígjátéksorozat egyik főszerepét is, így úgy tűnik, hogy nagyon jó úton halad, hogy egy nap mindenki megismerje a nevét.

Katey Sagal rendszeresen posztol fiáról Instagram-oldalára, és tudatja rajongóival, hogy jelenleg mit is forgat Jackson. A Golden Globe-díjas színésznő korábban ezt nyilatkozta a Hollywood Reporternek a gyermekeivel kapcsolatban:

- Óriási megkönnyebbülés, amikor azt mondják neked a gyerekeid, hogy "azt szeretném csinálni, amit te is", és emellett még tehetségük is van hozzá - magyarázta.

Szerinte mind a három gyermeke nagyon realista nézetekkel rendelkezik, és tudják, hogy kemény munka érvényesülni az iparban.

Így néz ki ma az Egy rém rendes család Peggy-je - 64 évesen is bombázó

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük