A 10 dolog, amit utálok benned tinisztárjai eddig titkolták, hogy egy párt alkottak: szerelmükről a rendező beszélt
Julia Stiles és Joseph Gordon-Levitt tiszavirág-életű szerelméről a közös filmjük rendezője rántotta le a leplet.

10-dolog-amit-cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Minden korszaknak megvoltak a maga tinisztárjai, a '90-es évek is bővelkedett újdonsült idolokban, akikért a tinédzserek rajonghattak, a népszerű zenészek, mint például Britney Spears, Justin Timberlake, a Backstreet Boys vagy a Spice Girls mellett Hollywood is kitermelte az aktuális kedvenceket, például ott volt Freddie Prinze Jr., Leonardo DiCaprio, Jennifer Love-Hewitt vagy éppen Julia Stiles.

A negyvenéves színésznő 11 esztendősen vágott bele a színészetbe, a New York-i La Mama Experimental Theater Clubba járt, az 1996-os Csillagvirágok volt az első film, amiben szerepelt. Ezután olyan mozikban szerepelt, mint a Gonosz, Az ördög maga vagy a Nyitott szemmel, de a legnagyobb népszerűséget a 10 dolog, amit utálok benned című mozi hozta meg számára, amelyben az egyik kollégájával össze is melegedett kicsit.

Julia Stiles és Joseph Gordon-Levitt odáig voltak egymásért

A 10 dolog, amit utálok benned című 1999-es film igazi klasszikusnak számít manapság, amelynek forgatókönyvét Shakespeare A makrancos hölgy című darabja ihlette. A mozi középpontjában a Stratford lányok állnak, a mindig morcos Kat és az iskola egyik legnépszerűbb lánya, Bianca. Utóbbit elhívja a sulibálba az iskola egyik legmenőbb sráca, ám az apja nem engedi őt el a buliba, hacsak idősebbik testvére nem kíséri el. Közben színre lép Joseph Gordon-Levitt karaktere, Cameron James, aki annyira belezúg Biancába, hogy felbérli a Heath Leadger által játszott Patrick Veronát, csábítsa el Julia Stiles karakterét, és vigye el a bálba. Ha érdekel, mikor játsszák legközelebb az alkotást, az alábbi képes dobozra kattintva megnézheted.

Érdekesség, hogy a szerepük szerint Julia Stiles Heath Leadger oldalán kötött ki, Joseph Gordon-Levitt pedig a Biancát alakító Larisa Oleynikkel jött össze, ennek ellenére a valóságban kicsit másképp alakult, ki kihez vonzódott, erről a film rendezője, Gil Junger rántotta le a leplet Fede Carestia YouTube-csatornáján.

- Annyira gyönyörű volt, ahogy egymás társaságát élvezték. Julia Stiles azt vallotta, hogy szereti a képernyőn megjelenő barátot, Heath Ledgert, miközben szerelmes volt egy srácba, aki a lakókocsijában várta a következő jelenet forgatását - emlékezett vissza, utalva rá, hogy Joseph Gordon-Levitt volt az a fiú, akivel együtt járt a valóságban Stiles.

A színészek így festenek napjainkban.
A színészek így festenek napjainkban.
Fotó: Getty Images Hungary

Persze nem sokáig tartott a szerelmük, a rendező azzal viccelődött, hogy körülbelül öt vagy tíz percig voltak együtt, ami elég tiszavirág-életűnek hangzik, de ha belegondolunk, az 1998-as forgatás idején még csak tinik voltak a színészek, mind a ketten abban az évben ünnepelhették 17. szülinapjukat.

Valószínűleg, mivel ennyire rövid volt a románcuk, nem is kerekítettek ebből nagy ügyet, így sosem nyilatkozta le egyikük sem, hogy történt köztük bármi. Julia Stiles még 2019-ben a US Weeklynek mesélte el, számos kedves emléket őriz a forgatásról, nagyon sokat szórakoztak együtt a többi színésszel.

A színésznő napjainkban Preston Cook felesége, 2017-ben keltek egybe, van egy hároméves lányuk, Strummer. Gordon-Levitt 2014-ben kötötte össze az életét Tasha McCauley-val, két fiút nevelnek együtt.

Sztárok, akik a forgatáson szerettek egymásba

Képes összeállításunkban olyan sztárpárokat mutatunk, akiket a közös munka hozott össze.

Ezt is szeretjük