Íme Jude Law 22 éves lánya: Iris modellként keresi a kenyerét
Jude Law összesen hat gyermek édesapja, Iris Law a második legidősebb közülük.
Jude Law 1997-ben vette feleségül Sadie Frostot, három gyerekük született, Rafferty 1996-ban, Iris 2000-ben, Rudy 2002-ben.
2008-ban egy Samantha Burke nevű modelltől újabb gyereke született, Sophia. Majd 2015-ben az énekesnő, Cartherine Harding is szült neki egyet, a kislány az Ada nevet kapta. Hatodik gyermeke jelenlegi feleségétől született, Philippa Coan 2020-ban adott neki életet, a neve egyelőre ismeretlen.
Jude Law lánya, Iris Law
Iris Law 22 éves, ő édesapja legidősebb lánya, és nagyon hamar modellkedni kezdett. Korábban megfordult már a Miu Miu, a Marc Jacobs és a Dior kifutóján, valamint szerepelt a Vogue-ban is. Mindössze 16 éves volt, amikor a Burberry Beauty arcának választották, 2021-ben pedig egy Fendi-kampányban dolgozott.
Egyre nagyobb érdeklődést vált ki világszerte, úgy tűnik, ragyogó karrier elébe néz. A személyisége is bőven megvan hozzá, hiszen bevállalós lány, aki nem fél kísérletezni. 2021 elején például azzal lepte meg a követőit Instagramon, hogy hosszú barna hajából rövid tüsit csináltatott.
Képes összeállításunkból még jobban megismerheted Jude Law és Sadie Frost lányát!
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Getty Images/Pascal de Segretain
OLVASD EL EZT IS!