
Szívszorító, mit mondott John Lennon a halála előtt feleségének: ma 41 éve, hogy elhunyt a Beatles énekese
Ezek voltak John Lennon utolsó szavai Yoko Onóhoz.


John Lennon a 20. század egyik legzseniálisabb zenésze volt, a Beatles zenekarral hódította meg a világot a '60-as években, társaival, Paul McCartney-val, George Harrisonnal és Ringo Starr-ral komoly hatással voltak a rockzenére.
Olyan örökzöld slágereket köszönhetünk nekik, mint például a Let It Be, az All You Need Is Love, a Hey Jude, a Help!, az I Want To Hold Your Hand vagy a Here Comes The Sun. 1970-ben a zenekar feloszlott, ezután Lennon szólókarrierbe kezdett, több mint 150 dalt vett fel, ezek közül az Imagine az egyik leghíresebb, ami 1971-ben jelent meg. A rajongók titkon reménykedtek abban, hogy talán egyszer még a Beatles tagjai újra összeállnak, de ez sosem következhetett be, 1980. december 8-án John Lennont meggyilkolták New Yorkban.
John Lennon és Yoko Ono utolsó szavai egymáshoz
Az ominózus napon Lennon és Yoko Ono elhagyták otthonukat, a Dakota-házat, hogy elmenjenek a lemezstúdióba, ugyanis a zenész új dalain dolgozott. Kisfiuk, az akkor ötéves Sean a lakásban maradt, a dadája vigyázott rá. A ház előtt várta őket egy férfi, Mark David Chapman, aki autogramot kért Lennontól, természetesen a legenda teljesítette rajongója kérését, majd beszálltak Yokóval az autóba.

Pár órával később a házaspár tartott hazafelé, a tragédia előtti percekben ez a beszélgetés zajlott le köztük. Szívszorító, mi volt John utolsó mondata a feleségéhez.
- Megkérdeztem tőle, nem kéne először elmennünk vacsorázni, mielőtt hazamennénk? Erre John azt mondta: "Nem, menjünk haza, mert szeretném látni Seant, mielőtt lefeküdne aludni" - idézte fel Yoko 2007-ben a Desert Island Discs rádióműsorban, írta meg az Independent.
Miután megérkeztek a házuk elé, először Ono szállt ki az autóból, majd Lennon. Chapman végig ott várt rájuk. Az asszony bement a házba, őt követte volna a zenész, de a gyilkosa leszólította őt. Miután Lennon felé fordult, tüzelni kezdett. Az öt lövésből egy mellé ment, a többi a vállát, a hátát, illetve egy golyó az aortáját érte.

A rádiós műsorvezető megkérdezte Yokótól, hogy mondott-e még a férje valamit neki, miután lelőtték, de nemmel válaszolt. Ettől függetlenül egyes szemtanúk szerint a gyilkosság pillanatában John azt kiabálta: "Meglőttek!"
Ezután Lennont a Roosevelt Kórházba szállították, de sajnos nem tudtak segíteni rajta az orvosok. A gyilkosa viszont nem menekült el a helyszínről, helyette J. D. Salingertől a Zabhegyezőt olvasta, és várt a rendőrökre. Miután kiért hozzá a rendőrség, ugyanúgy a könyvet olvasta, bele is írta, hogy "ez az én vallomásom." Az akkor 25 éves férfit lecsukták, életfogytiglani börtönbüntetést kapott, ettől függetlenül több alkalommal kérte a feltételes szabadságra bocsátását, de ezt mindig megtagadták tőle. A férfi azért ölte meg a világ egyik legsikeresebb művészét, mert hírnevet akart szerezni magának. 2020-ban kért bocsánatot az özvegytől, aki mindig is azért harcolt, hogy Chapmant ne engedjék ki a börtönből.
John Lennon és Yoko Ono fia
Kíváncsi vagy, Sean Lennon mennyire hasonlít édesapjára?
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- freddie mercury
Freddie Mercury élete szerelme így fest napjainkban: a 69 éves Mary visszavonultan él

- sztár
- paul mccartney