Ő Joe Biden legidősebb lányunokája: a 27 éves Naomi bájos nővé érett
Joe Bidennek összesen hét unokája született.
Joe Biden, a 2020-as amerikai elnökválasztás nyertese feleségével, Jill Bidennel 1975 óta elválaszthatatlanok egymástól. Négy gyermeke közül sajnos ketten már nem élnek: első házasságából született kislánya, Naomi akkori nejével együtt 1972-ben elhunytak egy autóbalesetben, fiát, az 1969-ben született Beau-t 2015-ben legyőzte a rák. Az 1970-es születésű Hunter és az 1981-ben világra jött Ashley tartják benne a lelket, de sok szeretetet kap imádott unokáitól is.
Ő Joe Biden legidősebb unokája
Az Egyesült Államok következő elnökének összesen hét unokája született. Hunter és volt neje, Kathleen házasságából három lány született: Naomi 1993 decemberében, Finnegan 2000-ben, Maisy 2001-ben jött a világra. A férfi 2017-ben elvált, 2018-ban Lunden Alexis Roberts egy kislány szült neki, 2020 márciusában jelenlegi felesége, Melissa Cohen egy kisfiúval ajándékozta meg. Elhunyt fia, Beau két gyerkőcöt nevelt: Natalie 2004-ben, Robert 2006-ban érkezett.
A legidősebb lányunoka a nevét Joe Biden 1972-ben elhunyt kislánya után kapta. Egyetemi diplomáját a Pennsylvaniai Egyetemen szerezte, ahol 2016-ban végzett, ugyanabban az osztályban, mint Donald Trump lánya, Tiffany, ott nemzetközi kapcsolatokat tanult. Ezután a Columbiára ment jogra, ahol idén végzett. Párjával, Peter Neallel évek óta együtt vannak, idén tavasszal indítottak egy weboldalt is, amely segítséget nyújt azoknak az amerikai diákoknak, akik ösztöndíjhoz szeretnének hozzájutni a világjárvány közepette.
Naomi az évek alatt bájos felnőtt nővé érett, képes összeállításunkat végignézve erről te is meggyőződhetsz.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- fiatalkori fotó
Jill Biden gyönyörű volt tinédzserként is: felismered a középiskolás tablóképén?
- sztár
- joe biden